Vágólapra másolva!
Csütörtökön kora délután vehették át a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott tagjai a csapat támogatójától kapott új autókat.

A Városligetben sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a MOKSZ kibővítette a Porsche Hungáriával 2017 óta érvényben lévő megállapodást, így ezentúl a cég már 15 gépjárművet – 13 SEAT-ot, egy Cuprát és egy Volkswagen e-up modellt – biztosít a szövetség részére, melyből tízet a versenyzők használhatnak, köztük a pontozásos szakág legjobbja, Tóth Ivett is.

Amilyen büszkék a sportolók az autókra, olyan büszke lehet rájuk a SEAT Forrás: HUNSKATE Média/Fiák Blanka

A SEAT és MOKSZ együttműködése 2017-ben kezdődött, akkor nyolc autót bocsájtott a szövetség rendelkezésére a Porsche Hungária. Egy évvel később már tíz gépjárműből állt a flotta, a SEAT pedig a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség partnere és hivatalos szállítója lett.

Így várták az autók új gazdáikat Forrás: HUNSKATE Média/Fiák Blanka

A 15 autót a sajtótájékoztatót követően a budapesti járókelők is megcsodálhatták, hiszen Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Burján Csaba, Knoch Viktor, Krueger Cole, Krueger John-Henry, Liu Shaoang, Oláh Bence, Varnyú Alex és Tóth Ivett, valamint az edzők is volán mögé ültek, és a hősök a Hősök terén tettek egy kört.

Így örül az új autónak Kónya Zsófia Forrás: HUNSKATE Média/Fiák Blanka

A jót könnyű megszokni, pár perc és mindenki magáénak érezte a frissiben átvett autót.

Szépen, sorban egymás mögött Forrás: HUNSKATE Média/Fiák Blanka