Egyre szánalmasabban próbálkozik az ellenzék

Gulyás Márton a Humán Platformtól a Norvég-alapos tüntetésen az V. kerületben 2014, szeptember 13-án
Gulyás Márton a Humán Platformtól a Norvég-alapos tüntetésen az V. kerületben 2014, szeptember 13-án
Vágólapra másolva!
Az ellenzéki előválasztás hajrájához érve szánalmas lépésre szánta el magát a baloldal, ugyanis kénytelenek voltak bevetni a sorosista nagyágyújúkat, Gulyás Mártont annak érdekében, hogy valahogy megpróbálják arra ösztönözni az embereket, hogy vegyenek részt a Karácsony Gergely által megálmodott ellenzéki előválasztási bohózatban. Az egykori Krétakörös lázadó most fesztiváljegyeket és rollert ajánlott fel azoknak, akik elmennek szavazni, és készítenek egy képet is erről, valamint még egy embert magukkal visznek.
Vágólapra másolva!

A 888.hu szúrta ki, hogy a már így is izzadságszagú ellenzéki előválasztásban van még lejjebb. Most Gulyás Márton állt elő azzal a remek ötlettel, hogy a

Sziget Fesztiválra napi-, a Bánkitó Fesztiválra hetijegyet nyerhet az a szerencsés szavazó, aki másodmagával leadja szavazatát

a Momentum, az MSZP-P vagy a DK főpolgármester-jelöltjére, és ezt egy fényképpel dokumentálja is.

Gulyás Márton Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az izgalmakat fokozva elektromos rollerrel kecsegtetik a legszerencsésebb résztvevőt. Sokan viszont megjegyezték, hogy az ellenzék „nyílt világnézetéhez" azonban nem illeszkedik az a kritérium, hogy a nyereményjátékban az online szavazók nem vehetnek részt. Mindenesetre az is érdekes, hogy az előválasztás eddig leginkább az idősek ingerküszöbét érte el, akiknek nem biztos, hogy a legmegfelelőbb ajándék a fesztiváljegy és a roller.