Lopott állatok és kétes eredetű hús egy mezőberényi hentesnél

Vágólapra másolva!
Többek üzletszerűen elkövetett lopás, és üzletszerűen elkövetett orgazdaság miatt ítéltek el, egy 67 éves mezőberényi férfit, akinek telepén tavaly februárban lopott szarvasmarhákat és juhokat, hentesüzletében pedig bizonytalan eredetű húsokat találtak. Két társa is a volt, őket is elítélték.
Vágólapra másolva!

A férfi – aki közel 20 éve foglalkozik állatok felvásárlásával, tenyésztésével, vágásával, és
akinek Mezőberényben állattartó telepe és hentesüzlete is van – kérésére két társa
egy gyomaendrődi tanyáról két magyartarka szarvasmarhát lopott el. A két állat értéke 840.000 forint.

Az egyik a férfi a tanyájára került, az állat fülében lévő fülszámot a férfi utasítására egyik alkalmazottja levette, kivágta és egy másik, szarvasmarha fülszámával cserélte ki.

A hentes ezen felül több papír nélküli állatot is megvett. Ezek közül több lopott volt, erről tudott is.

A lopott állatok nagy részét a rendőrök lefoglalták és a tulajdonosoknak visszaadták.

A hentesüzletében 600 kiló olyan sertés-, marha- és birkahúst találtak, amelynek eredetét a tulajdonos nem tudta igazolni, ezért azok megsemmisítését rendelték el.

Az ügyben a napokban tartottak előkészítő ülést, ahol a hentest 2 év börtönre ítélte, melyet 3 év 6 hónapra felfüggesztették,

ezen felül az eljárás során felmerült közel 50.000.-Ft-os bűnügyiköltséget is neki kell kifizetnie.

Két társa 200.000 illetve 240.000 forintos büntetést kaptak.