Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott utolsó esélyét próbálja megragadni csütörtökön este a horvátok elleni Eb-selejtezőn, hiszen ha Marco Rossi csapata nem szerez pontot Splitben, távolabb kerül a 2020-as Európa-bajnokságtól, valamint attól, hogy hazai közönség előtt szerepeljen a kontinensviadalon. A feladat talán nem is lehetne ennél nehezebb, hiszen vb-ezüstérmes, európai topcsapatokban futballozó sztárok ellen kellene bravúrt elérni, ráadásul több kulcsember hiányában.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Splitből, Horvátországból.

Mindezzel a jelek szerint az olasz szövetségi kapitány is tisztában van, hiszen a mérkőzés előtti napokban érzelmes üzenetet posztolt hivatalos Facebook-oldalán:

Kemény pillanatokban alighanem a Poljud Stadionban sem lesz hiány. A küzdeni akarással nem volt gond a válogatott legutóbbi, szlovákok elleni rangadóján,

a budapesti 2-1-es vereség rendkívül nehéz helyzetbe sodorta a csapatot, több szempontból is.

Bár északi szomszédainkkal jelenleg azonos pontszámmal állunk a csoportban, ha ugyanannyi pontot gyűjtünk a hátralévő meccseken, mint a szlovák csapat, az egymás elleni eredmény nem nekünk kedvez majd. Emellett két alapembert is elveszítettünk a horvátok elleni összecsapásra, miután Nagy Ádámnak sárga lapjai, Baráth Botondnak pedig kiállítása miatt kell kihagynia a csütörtöki találkozót.

Pátkai Máté ezúttal sajnos biztosan nem lő gólt a horvátoknak, és a Real Madrid sztárjának, Luka Modricnak az életét sem nehezíti meg a középpályán Fotó: Mudra László - Origo

Itt azonban sajnos nincs vége a hiányzóknak, sérülés miatt ugyanis Bese Barnabásra és Tamás Krisztiánra sem számíthat Marco Rossi

Ami azonban még nagyobb probléma, hogy Pátkai Máté és Szoboszlai Dominik sem egészséges, így ők sem utazhattak el a csapattal

- előbbi győztes találatot szerzett márciusban a horvátok ellen, a Salzburg 18 éves támadója pedig mesteri szabadrúgásgólt lőtt a szlovákoknak, és fiatal kora ellenére már most egyértelműen meghatározó tagja a nemzeti csapatnak.

A horvát lapok egyébként már szerdán megkezdték a találkozó felvezetését, méghozzá igen részletesen: a Sportske Novosti sportnapilap például 6 oldalt szentelt az Eb-selejtezőnek, természetesen a magyarok elleni meccsel a címlapon.

A horvát sportnapilap, a Sportske Novosti szerdai címlapja Forrás: Origo

A csapat egyik legnagyobb sztárja, Ivan Rakitic nyilatkozott az újságíróknak, aki két találkozó kihagyása után tér vissza újra a nemzeti együttesbe.

Természetesen a hat pont megszerzése a célunk a magyarok és a walesiek ellen, mindent megteszünk majd ennek érdekében. A spliti Poljud Stadion extra motivációt ad nekünk, biztosan remek lesz a hangulat" - fogalmazott a Barcelona klasszisa.

A horvátok a magyar hiányzókról is beszámoltak, amely után érthetően még inkább bizakodnak a győzelemben, ugyanakkor

felhívták a figyelmet a márciusi selejtezőre is, ahol szintén sokkal esélyesebb volt a csapatuk, mégis kikapott.

A magyar együttesből egyébként Sigér Dávidot emelték ki, aki a horvát kollégák szerint a Ferencvárosban betöltött szerepe után a sérültek és eltiltottak hiányában a válogatottban is kulcsember lehet a középpályán. Ráadásul Sigér a Fradi színeiben egyszer már mattolta Livakovicot, hiszen a Dinamo Zagreb elleni idegenbeli BL-selejtezőn az ő góljával alakult ki az 1-1-es végeredmény.

Szerintük Marco Rossi ezt a kezdőt küldi majd pályára:

Gulácsi - Kádár, Orbán, Lang, Lovrencsics - Sallai, Sigér, Kleinheisler, Dzsudzsák - Szalai, Németh.

Van ebben néhány érdekesség, főként a kétcsatáros rendszer lenne meglepő, este majd kiderül, bejön-e a jóslatuk. Saját csapatukat alighanem jobban ismerik, Zlatko Dalic helyében ezzel a tizeneggyel indulnának harcba:

Livakovic - Barisic, Vida, Lovren, Jedvaj - Modric, Brozovic, Rakitic - Rebic, Petkovic, Perisic.

Veretes névsor, szó, ami szó, de közülük kilencen a Groupama Arénában is kezdők voltak, mégis mi nyertünk 2-1-re. Ha már eredmények, az egymás elleni örökmérlegen is lenne mit javítani, a márciusi győzelmünk ugyanis mindössze a második volt az eddigi 11 mérkőzésen.

Azt megelőzően még a labdarúgás hőskorában, 1940-ben vertük meg a déli szomszédokat, Dudás János góljával 1-0-ra.

Utána kilencmeccses nyeretlenségi széria következett, hat döntetlennel és három vereséggel.

A magyar labdarúgó-válogatottnak eddig nem sok öröme akadt Horvátország ellen, csütörtökön nagy bravúrra lesz szükség az újabbhoz Fotó: Mudra László - Origo

A magyar csapat a meccs előtti napon, szerdán indult útnak Splitbe, a szövetségi kapitány, Marco Rossi pedig az utazás előtt így nyilatkozott: "Várható, hogy nem mi fogunk irányítani, ugyanakkor arra sem játszhatunk csak, hogy ne kapjunk gólt.

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a magyar szövetségi kapitány arról is beszélt, hogy a hiányzók miatt teljesen át kellett alakítania a középpályát, de szeretné újra meglepni a horvátokat. Gulácsi Péter, a csapat kapusa hasonló meccsben bízik, mint márciusban.

"Nem szabad nagy területeket és sok időt adni a hazaiaknak, mert akkor nagy bajba kerülhetünk.

Budapesten ez a része remekül működött a játékunknak, emellett kellően agresszívak voltunk, és jó arányban nyertük meg a párharcokat is. Ha pontot, pontokat akarunk szerezni, akkor ezek ezúttal is kulcsfontosságúak lesznek."

Marco Rossi: Teljesen át kell alakítani a középpályát a sérülések miatt

A csütörtöki Horvátország-Magyarország Eb-selejtező előtt Marco Rossi szerdán este megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatoját, amelyen a játékosokat Gulácsi Péter képviselte a spliti Poljud Stadionban. Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Splitből, Horvátországból. A szövetségi kapitány nehéz helyzetben van, hiszen sérülés és eltiltás miatt több játékost is nélkülöznie kell a spliti selejtezőn, többek között olyan kulcsembereket, mint Nagy Ádám, Pátkai Máté, vagy Szoboszlai Dominik.

Kollégája, Zlatko Dalic természetesen bizakodó, a szakember azonban óvatosságra intette a szurkolókat, akárcsak a csapat játékosa, Luka Modric. A Real Madrid aranylabdás középpályása jó véleménnyel volt a magyar csapatról, ám kulcsfontosságúnak tartja a győzelmet, amely a csoport élén tartaná a horvátokat. Ehhez talán a Poljud Stadion is segíthet a hazaiaknak.

A közönség azonban fanatikusan buzdított minket, nekik köszönhetően talpra álltunk, és végül megfordítottuk a találkozót. Ez mindent elmond erről a stadionról."

Zlatko Dalic és Luka Modric a horvát válogatott meccs előtti sajtótájékoztatóján Forrás: Origo

Sajnos szerdán napközben a horvát huligánok is hallatták a hangjukat, megrongáltak egy magyar rendszámú autót, és rátámadtak néhány magyar szurkolóra is. Remélhetőleg a meccs napján nem történik rendbontás.

A Horvátország-Magyarország Eb-selejtező 20.45-kor kezdődik, az Origón a megszokott módon élő szöveges közvetítéssel várjuk olvasóinkat.

A csoport másik meccsén Szlovákia Walest fogadja.