Brexit: sokat kell még dolgozni a megállapodáson

JOHNSON, Boris
London, 2019. szeptember 4. Boris Johnson brit miniszterelnök távozik a londoni kormányfői rezidenciáról, a Downing Street 10-ből 2019. szeptember 4-én. Az előző nap Philip Lee egykori igazságügyi államtitkár kilépett a konzervatív frakcióból, és átült a Brexitet ellenző Liberális Demokratákhoz, ezzel a Konzervatív Párt többség nélkül maradt az alsóházban. Az éjszaka folyamán pedig megszavazta a londoni parlament azt az ellenzéki javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy napirendre vegyék a megállapodás nélküli Brexit tilalmát célzó törvénytervezet. MTI/EPA/Neil Hall
Vágólapra másolva!
A brit miniszterelnök, Boris Johnson szerint sokat kell még dolgozni azért, hogy új megállapodást lehessen elérni a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételeiről.
Vágólapra másolva!

Boris Johnson vasárnap tájékoztatta kormányának tagjait az Európai Unióval folyó tárgyalásokról. A Downing Street szóvivőjének vasárnap délutáni beszámolója szerint

a kormányfő a kabinetülésen megerősítette, hogy látható a megállapodáshoz vezető út, de még mindig sok a teendő, mire ennek az útnak a végére lehet jutni.

Boris Johnson Forrás: MTI/EPA/Neil Hall

A londoni miniszterelnöki hivatal illetékese szerint Johnson kifejtette minisztereinek azt is, hogy

lát lehetőséget olyan megállapodásra, ami tiszteletben tartja az észak-írországi megbékélési folyamatot elindító 1998-as nagypénteki egyezményt,

ugyanakkor nem tartalmazza azt a tartalékmegoldást (backstop), aminek célja az ír-északír határon - éppen ennek a megállapodásnak az egyik fő vívmányaként hosszú ideje nem létező - fizikai ellenőrzés visszaállításának elkerülése.

A backstop-mechanizmus alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az Európai Unióval a Brexit után is, ha - illetve amíg - nem sikerül olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, ami önmagában feleslegessé tenné a tartalékmegoldás alkalmazását.

A rendszer alapján Észak-Írországban érvényben maradnának az EU egységes belső piacának egyes szabályai is.

Boris Johnson kormánya azonban mereven elveti a backstop-záradékot, mert álláspontja szerint ez a megoldás az Egyesült Királyság alkotmányos integritását és saját belső piacát kezdené ki.

A brit kormány tíz napja beterjesztett egy alternatív javaslatcsomagot, ami az ír sziget egészére és minden áruféleségre, köztük az agrárélelmiszerekre kiterjedő egységes kereskedelmi szabályozási térség kialakítását indítványozza az Európai Uniónak.

A brit javaslat sarkalatos eleme ugyanakkor az is, hogy Észak-Írország a Brexitet követő átmeneti időszak után nem az EU vámuniójának, hanem teljes mértékben az Egyesült Királyság vámtérségének tagja lenne. A javaslatcsomag az Európai Uniótól elsőször hűvös fogadtatást kapott.

Boris Johnson és Leo Varadkar ír miniszterelnök csütörtökön tartott kétoldalú angliai megbeszélése után azonban - a politikai elemzőket is meglepve - hirtelen és jelentősen megváltozott a hangulat.

Varadkar, aki korábban igen kritikus véleményeket mondott a brit kormány Brexit-stratégiájáról, a találkozó utáni nyilatkozatában kijelentette, hogy tárgyalása Boris Johnsonnal "nagyon pozitív és nagyon ígéretes" volt. Hozzátette, hogy most már teljes mértékben meg van győződve arról, hogy Írországhoz hasonlóan London is megállapodásra törekszik a Brexit feltételeiről. Az ír kormányfő hangsúlyozta, hogy a találkozó elégséges alapot ad a brüsszeli tárgyalások folytatásához.

A Downing Street által a nem sajtónyilvános csütörtöki megbeszélésről kiadott közlemény megfogalmazása szerint Johnson és Varadkar "lát olyan ösvényt, amely elvezethet a lehetséges megállapodáshoz".

A brit kormány vasárnapi ülésén Johnson ugyanígy fogalmazott, megtoldva azzal, hogy még sok a munka, és Nagy-Britanniának készen kell állnia arra, hogy a Brexit október 31-i határnapján kilép az EU-ból.

Érdemi részletek Johnson és Varadkar megbeszéléséről azóta sem láttak napvilágot hivatalos forrásból, de a hétvégén "intenzívnek" minősített zártkörű tárgyalások folytak brit és uniós szakértők között Brüsszelben.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap név nélkül idézett uniós forrása úgy fogalmazott: "vannak olyan elemek", amelyek lehetővé teszik a tárgyalóküldöttségeknek a munka folytatását, és uniós részről remélik, hogy a Brexit szempontjából döntő jelentőségű október 17-18-i EU-csúcsig sikerül megállapodásra jutni.

A brit parlament hétfőn, II. Erzsébet királynő hagyományos felsőházi trónbeszédével új törvényhozási évadot kezd, és az alsóház jövő szombaton, közvetlenül az EU-csúcstalálkozó után rendkívüli ülést tart. A múlt hónapban ellenzéki kezdeményezésre elfogadott törvény szerint ha addig nincs kilépési megállapodás, Boris Johnsonnak aznap kellene kezdeményeznie a Brexit halasztását az EU-nál.