Bakondi György: Több mint 19 ezer migráns érkezett Európába

Edirne, 2020. március 3. Illegális bevándorlók gyalogolnak a török-görög határ felé a törökországi Edirne közelében 2020. március 3-án. A török kormány február 28-án megnyitotta a határokat az Európai Unióba igyekvő migránsok előtt. Görögország egy hónapra felfüggesztette a menedékkérelmek elfogadását, és katonai erőkkel erősítette meg a határait, hogy visszaszorítsák az illegális határátlépést. MTI/EPA/Erdem Sahin
Vágólapra másolva!
Az ENSZ adatai szerint több mint 19 ezer migráns érkezett idén Európába - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

A főtanácsadó elmondta, a regisztrált migránsok egy része Spanyolországba, illetve Olaszországba, egy jelentősebb részük pedig az úgynevezett balkáni útvonalon keresztül Görögországba érkezett.

Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány egyik hatása, hogy a migránsok nem tudnak átjutni a lezárt határokon;

a balkáni útvonalon több mint 124 ezren vannak jelenleg.

Őket próbálják táborokban elhelyezni, és a vírus miatt tesztelik is őket - tette hozzá.

Migránsok gyalogolnak a török-görög határ felé a törökországi Edirne közelében 2020. március 3-án Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

Az teljesen biztos - emelte ki Bakondi György -, hogy az illegális migráció a társadalmi, politikai és biztonsági kockázaton túl közegészségügyi problémákat is okoz.

Hozzáfűzte, a balkáni útvonalra többnyire

Törökországból érkeznek az emberek, abból az országból, ahol az elmúlt napokban jelentősen nőtt a fertőzöttek száma.

A főtanácsadó a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, mintegy 100 ezer migráns van Görögországban, ahol kritikus helyzet alakult ki.

Enyhült a helyzet a török-görög határon - tette hozzá -, miután a török hatóságok a járványhelyzet miatt elszállították onnan a migránsokat.