A háborús Jemenben is megjelent a koronavírus

Észak-Jemen, Szaada, szaúdi vezetésű koalíció bombázott
Smoke rises as Yemenis inspect the damage at the site of air strikes in the northwestern Huthi-held city of Saada, on January 6, 2018. / AFP PHOTO / STRINGER
Vágólapra másolva!
Felütötte a fejét a koronavírus a polgárháború sújtotta Jemenben is, ami riasztó hír, mert az ország egészségügyi rendszere amúgy is romokban hever a hat éve tartó fegyveres konfliktus miatt, éhínség van, és másfajta betegségek is terjednek.
Vágólapra másolva!

A nemzetközileg elismert jemeni kormány szerint az első regisztrált fertőzött az ország délkeleti részén fekvő Hadramaut tartomány es-Sehr városának egy kikötői munkása, az állapota stabil.

Hadramaut kormányzója az érintett városban és a környékén kijárási tilalmat rendelt el, valamint egy hétre lezáratta a város kikötőjét is.

Segélyszervezetek már korábban aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a betegség megjelenése komoly veszélyt jelentene a polgárháború sújtotta, humanitárius válság peremére sodródott országra. Jemenben 2014 óta polgárháború dúl.

Csütörtökön lépett életbe a kéthetes tűzszünet a jemeni kormányerők és a húszi síita felkelők között, és ennek egyik célja az, hogy megakadályozzák új típusú koronavírus elterjedését Jemenben is.

Iránban péntekre virradóra 112 újabb halálos áldozata volt az új típusú koronavírus okozta betegségnek (Covid-19), ezzel a járvány halálos áldozatainak száma elérte a 4232-t.

Irán egyike azon országoknak, ahonnan világszerte a legtöbb koronavírus-fertőzöttet jelentették,

a közel-keleti térségben pedig itt a legsúlyosabb a helyzet.

Kianus Dzsahánpur tájékoztatása szerint a fertőzöttek száma elérte a 68 192-t Forrás: Anadolu Agency via AFP/Fatemeh Bahrami

Kianus Dzsahánpur, az iráni egészségügyi minisztériumi szóvivőjének tájékoztatása szerint az igazolt fertőzöttek száma elérte a 68 192-t. Az elmúlt 24 órában 1972 új fertőzöttet regisztráltak. Elmondta, hogy 3969 ember állapota válságos, ám hozzátette azt is, hogy a gyógyultak száma 35 465-re nőtt.

Iránban a hét végétől három szakaszban oldják fel az új típusú koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseket.

A korlátozások feloldásának első szakaszát szombaton kezdenék, ekkor a gazdasági szféra alacsony fertőzési kockázatúnak minősített ágazataiban dolgozók térhetnek vissza munkájukhoz. A rendelkezés nem vonatkozna a járvány által Iránon belül legjobban sújtott Teheránra, ahol erre a későbbiekben, második szakaszban kerülne sor.

Iránban szombaton kezdenék a korlátozások feloldásának első szakaszát Forrás: Anadolu Agency/2020 Anadolu Agency/Fatemeh Bahrami

A harmadik szakaszban ismét látogathatóvá tennék a sportkomplexumokat, rendezvénytermeket, vallási helyeket és fodrászatokat is, ám a csoportos pénteki imák egyelőre felfüggesztve maradnának.

Az afgán egészségügyi minisztérium bejelentése szerint az országban 37 újabb fertőzöttet regisztráltak, így péntekre az összes igazolt fertőzött száma elérte a 521-et.

A Vahidullah Majjár egészségügyi minisztériumi szóvivő által jegyzett közlemény hangsúlyozza: egyre több olyan esetre bukkannak, ahol a fertőzött nem került kapcsolatba külföldről hazatért emberrel.

Pakisztánban az elmúlt 24 órában 279 új fertőzöttet és 4 halálesetet regisztráltak. Az országban az igazolt fertőzöttek száma péntekre elérte a 4601-et, a Covid-19 betegségbe 66-an haltak bele, 727-en pedig meggyógyultak. A legtöbb fertőzöttet, 2279-et Pandzsáb tartomány keleti régiójából jelentették.