Vágólapra másolva!
Hét fiatal dél-amerikai focistát szabadított ki a spanyol polgárőrség Cádiz közelében, akiket fogvatartóik szexuális szolgáltatásokra kényszerítettek.

A Marca című spanyol lap cikke szerint a fiatalok (egyikük még fiatalkorú) mindannyian dél-amerikaiak, akiket jó munkalehetőséggel, illetve profi szerződés ígéretével csábítottak Spanyolországba.

A lap szerint a fiatalokat megérkezésüktől első percétől embertelen körülmények között tartották fogva, szexuális szolgáltatásokra kényszerítették őket, és még az élelemért is könyörögniük kellett. Az útlevelükkel együtt minden értéküket elvették, és természetesen nem tarthattak kapcsolatot a külvilággal sem.

A Polgárőrség (Guardia Civil) beszámolója szerint a spanyol embercsempész hálózat több dél-amerikai országban is dolgozott, ahol kimondottan a jó fizikumú, lehetőleg sportoló fiatal fiúkra vadásztak, majd őket hangzatos ígéretekkel csábították Európába.