Felfüggesztették Göd momentumos polgármesterét

Balogh Csaba Göd
Vágólapra másolva!
A gödi önkormányzat képviselő-testülete július 17-i ülésén többségi szavazással fegyelmi eljárást indított Göd momentumos polgármestere ellen. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet azt írja, hogy Balogh Csabát a fegyelmi eljárás idejére, harminc napra felfüggesztették állásából.

Balogh Csaba korábban a Facebookon közölte, hogy menesztette az alpolgármestereit. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte az alpolgármesterek nem a város érdekeit szolgálták a munkájuk során. Fülöp Zoltán (LMP) és Lőrincz László (DK), a két alpolgármester akkor úgy reagált, hogy a momentumos Balogh felrúgta az ellenzéki megállapodást.