Arcon lőtte elrabolt exét egy amerikai férfi, aztán öngyilkos lett

gyilkosság halott nő fegyver vér
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Nem tudta feldolgozni a szakítást a 34 éves Renaldo Lemar Tate, ezért sokkoló dolgot művelt volt barátnőjével: elrabolta, aztán fegyvert rántott, és meglőtte, majd magával is végzett.
Vágólapra másolva!

A férfi régóta élt együtt barátnőjével, Crystal Lashawn Clayjel. Idővel elhidegültek egymástól és megromlott köztük a viszony. A nő végül kimondta, hogy nincs értelme folytatni tovább, szakítani szeretne.

Tate nem hagyta ezt annyiban:

Burlingtonban belökdöste egy kocsiba a nőt, és egy Fancy Gap nevű településre vitte. A helyszínen fegyvert rántott, és arcon lőtte vele volt barátnőjét, aztán öngyilkos lett.

Szemtanúi is voltak az esetnek, egyikük hívta a 911-es segélyhívót.

illusztráció Forrás: Shutterstock

A férfi meghalt,

a nő viszont az autó mellett feküdt, amikor rátaláltak és éppen az édesanyjának írt üzenetet, hogy vigyázzon a négy, valamint kilencéves gyerekeire, mert egyedül maradtak otthon - írja a The Mount Airy News.

A meglőtt Crystal kórházba került.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!