A szombat délutáni program slágermeccse egyértelműen a tavalyi bronzérmes Lipcse és az előző kiírásban az ötödik helyen záró Leverkusen találkozója volt. A vendégeknél ezúttal Gulácsi Péter viselte a kapitányi karszalagot, míg Willi Orbán ezúttal is a kispadon kezdte a találkozót. Azt a találkozót, amelyet 6000 néző előtt rendeztek meg, azaz nem az üres lelátók előtt kellett csatába indulniuk a csapatoknak. A nyár folyamán mindkét csapat elveszítette a legjobbját: a Bayertől Kai Havertz, míg lipcseiektől Timo Werner igazolt a Chelsea-be.
A meccs első helyzetét a nyáron éppen Lipcsében létszámfölöttinek nyilvánított cseh csatár, Patrick Schick hagyta ki a 3. percben, majd válaszként Forsberg tökéletes visszagurítását találta el borzasztóan rosszul Kevin Kampl – a kaputól hét méterre, szemben állva azzal. A 14. percben aztán Emil Forsberg már nem bízta másra a befejezést, és hatalmas góllal szerzett vezetést a lipcseieknek.
De nem sokáig, a Leverkusen ugyanis kihasználta a vendég védelem első hibáját. Angelino csúszott el, Diaby szaladt a kapuig a labdával, Gulácsi pedig hiába védte lábbal a francia közeli lövését, a labda maradt a hazaiaknál, és Demirbay ezzel az óriási lövéssel ki is egyenlített:
A 40. percben Gulácsi hatalmas bravúrral védte korábbi csapattársa, Schick közeli fejesét, megakadályozva a hazaiakat a fordításban. Az 58. percben már a magyar válogatott kapus is tehetetlen volt, de ekkor meg a jobb kapufa segítette ki a vendégeket. A Leipzig előtt egészen a 74. percig nem adódott komoly lehetőség, ekkor viszont Nkunku szabadrúgását csak kiütni tudta Lukas Hrádecky, a vendégek koreai támadója, Hwang viszont közvetlen közelről nem tudott eléggé rádőlni a labdára.
Mainzban a klubjával nézeteltérésbe kerülő Szalai Ádám nem került be a keretbe. A hazai csapat a 13. percben a svéd Robin Quaison góljával szerezett vezetést, a félidő utolsó percében azonban egyenlítettek a vendégek, majd egy óra játék után a vezetést is átvették Didavi góljával, majd még két gólt lőve végül nagyon simán nyertek a két piros lappal záruló találkozón.