Nagyon drága lesz a prémium Apple AirPods Studio fejhallgató

Vágólapra másolva!
Állítólag 600 dollárba kerül majd az Apple első saját márkás fejhallgatója.
Vágólapra másolva!

Az Apple nemrég vette le az áruházainak kínálatából a Bose, Logitech és Sonos audiotermékeket, hogy az Apple és Beats termékek kapjanak nagyobb figyelmet. A szakértők szerint ennek a fő oka az, hogy érkezik az AirPods Studio, az Apple első saját fejhallgatója.

Forrás: jon prosser

Állítólag lesz egy prémium modell bőr és fém anyagokkal, ez 600 dollárba kerül majd, míg az ártakarékos modellért 350 dollárt kérnek majd. A fejpánt mágnesesen lesz rögzítve, és cserélhető lesz. A hazai árakhoz az eddigi amerikai és magyar összegeket alapul éve úgy 400-zal kell megszorozni a 600 és a 350 dollárt.

Az AirPods Studión nem lesz jackcsatlakozó, csak USB-C port, ami lehetővé teszi a vezetékes használatot. Az aktív zajszűrés adott lesz, és mivel a termék megfordítható, ezért mindig kitalálja, hogy melyik a jobb és a bal oldal. Jon Prosser szerint sem az AirTags követők, sem az AirPods Studio nem jönnek kedden este, mert ezek bemutatóját 2021 márciusára halasztotta az Apple. Órákon belül kiderül.