Vágólapra másolva!
A globális koronavírus-járvány rendkívül nehéz helyzetbe hozta a világ egyik leghíresebb futballklubját. A betegség gazdasági hatásai miatt a Barcelona már eddig is több mint 300 millió eurót veszített ebben az évben.

Tekintettel arra, hogy a bevételi oldal erőteljesen megcsappant, ezért a klubnál most a kiadásokat próbálják csökkenteni. Ennek egyik legfontosabb lépése lenne az, hogy

megegyezzenek az első számú csapat játékosaival egy nagyjából 190 millió eurós fizetéscsökkentésről.

Ha ez nem jönne össze, akkor a klub sajtóhírek szerint

év végén akár csődbe is mehet.

Az igazgatóság csütörtökig szeretné a tárgyalásokat lezárni ez ügyben, melynek végén egységesen 30%-os csökkentést akarnak elérni a labdarúgók fizetésében.

A legnagyobb kérdés, hogy az együttes legtöbbet kereső tagja, Lionel Messi vajon hogy áll majd a dologhoz.

Amennyiben eredménytelenül zárulnak a tárgyalások a futballistákkal, akkor a klub dönthet úgy is, hogy egyoldalúan csökkenti a béreket.

Ez a lépés azonban újabb komoly konfliktust szülhet az amúgy sem békés hangulatban lévő csapatnál.