

Senki sem érti, hogyan csinálják, de az egész európai focit meghódították
Egy kis baszk klubból indult minden.


Egy kis baszk klubból indult minden.


Nemcsak a brutális ütés miatt kell bünhődnie.


Forrtak az indulatok, kemény kijelentések hangzottak el a meccs után.


Botrány a köbön: a 89. és a 106. percben fújtak be véleményes büntetőket.


A spanyol csatár azt is elárulta, megcsalta-e az exfeleségét.


Az edző felfüggesztené a játékvezetőt a szombaton hozott „röhejes" ítéletei után.


Hazugságról, arroganciáról és lejáratásról is szó esett – nem maradt el a visszavágás.


A spanyol klub bejelentette, mikor tér vissza a felújított otthonába.


Kétszer is szívrohamot kapott, a kórházban már nem tudták megmenteni az életét.


Egy brutális szerelés láncreakciót indított el a négygólos találkozón.


Ehhez azonban a másodosztályba kiesett Real Valladolidnak is lesz egy-két szava.


Már nem sokat kell várni az új szezon első El Clásicójára.


15 napig volt kómában, de az orvosok már nem tudták megmenteni.


A kétszeres Európa-bajnok Santi Cazorlának azt mondták az orvosok, hogy annak is örülnie kell, ha a gyerekeivel játszani tud majd a kertben.



A klasszis felesége fogja kimondani a végső szót.


A Real Madrid kettősemberelőnyben is megszenvedett a győzelemért.


Carlo Ancelotti szerint nyitva áll az ajtó Xabi Alonso előtt.


A norvég válogatott támadó négy gólt szerzett a Real Sociedad ellen.


Sérülései és magas fizetése miatt szabadulna tőle a spanyol sztárcsapat.