1999. november 6-án, este fél tíz körül két férfi tört be a Palasics család canberrai otthonába. A nyugdíjas házaspárt otthon találták. Megkötözték őket és megverték. A 73 éves György valahogy kiszabadult, a felesége viszont nem tudott.
A 72 éves Irmát olyan brutálisan megverték, hogy a helyszínen meghalt.
A férfi még felhívta a rendőrséget, aztán összeesett, eközben a rablók feldúlták az áldozatok otthonát. Ékszereket és nagyon sok pénzt vittek magukkal a McKellar-i Grover Crescent házból. Hiába próbálták, nem bukkantak a rablógyilkosok nyomára.
Huszonegy évvel a támadás után a helyi rendőrök most abban bíznak, hogy valaki tud nekik segíteni, például a melbourne-i magyar közösség tagjai közül.
Ennyi évvel a gyilkosság után azért szoktak új információkban bízni a nyomozók, mert ez már elég idő ahhoz, hogy az is merjen beszélni, aki eddig hallgatott. Két évtized alatt megváltozhatnak a kapcsolatok, így talán kiderülhet, ki ölte meg a magyar asszonyt.
Ha Ön a melbourne-i magyar közösség tagja, és még a legkisebb információval is rendelkezik, amely segítséget nyújthat Palasics Irma halálának folyamatban lévő nyomozásában, akkor hallani akarunk önről. Az Ön információi lehetnek azok, amelyekre szükség van ahhoz, hogy egy embert bíróság elé állítsanak, és hogy Palasics családjának meg lehessen adni azokat a válaszokat, amelyeket több mint két évtizede keresnek
- mondta Adam Rhynehart őrmester.
A rendőrök 500 ezer ausztrál dolláros, átszámítva 110 millió forintos nyomravezetői díjat is felajánlottak
annak, akinek segítségével sikerült elfogni a gyilkost vagy gyilkosokat. Emellett még azt is megígérik, hogy védelmet kaphat a bejelentő, ha úgy érzi, szüksége lenne rá.
Az ausztrál hírportál szerint a házaspár lánya és az unokája a mai napig kétségek között gyötrődik, ha eszébe jut a tragikus éjszaka, vajon gyorsan meghalt Irma vagy sokat szenvedett.
Aznap éjjel a gyilkosok nemcsak a nagyszüleim otthonát rabolták ki és rabolták el az életüket, hanem az ártatlanságomat, a jövőmet is. Olyan lyukat hasítottak az életembe, amely soha nem fog eltűnni
- mondta John Mikita.
Az auszrál nyomozók azt kérik, hogy aki tud valamit a Palasics gyilkosságról,
hívja az (+61) 1800 333 000 telefonszámot,
vagy tegyen bejelentést ezen az oldalon keresztül.