Keresztes Ildikó kizárta a félelmet az életéből

Keresztes Ildikó
Vágólapra másolva!
Nem engedi be az életébe a rosszkedvet, és leginkább az alkotásra koncentrál, vagy a természetben töltődik fel Keresztes Ildikó.
Vágólapra másolva!

Keresztes Ildikó az évek alatt kialakított pozitív hozzáállással próbálja átvészelni a járványos időszakot. A Borsnak elmondta, hogy évek alatt küzdött meg azért, hogy mára kifejezetten pozitív személyiség legyen. „Pont a napokban kezdtem érezni, hogy ha hagynám, elkapna a régi rossz barát, a melankólia. Bárcsak már a harmincas éveimben eljutottam volna a mai bölcsességem szintjére, és

Ma, amikor még csak felütné a fejét, én a nyakánál elkapom, megtekerem, és nem engedem, hogy lerántson a mélybe. Na, kijött belőlem a székely nő – zárta a gondolatsort az énekesnő, aki azt is eldöntötte, hogy nem fog keseregni a sok elmaradt fellépésen.

Elhatározta, hogy nem engedi be az elégedetlenséget, a félelmet és a rosszkedvet az ajtaján. Inkább megprógál bepótolni mindent, amire a pörgős, koncertezős időszakokban nem volt ideje vagy energiája. „Számomra a természet és a mozgás tökéletes gyógyír. Felemelő a jó levegőn sétálni, futni, rengeteg energiát és pozitív érzéseket ad. Nem mellesleg egy hatalmas lakásfelújítás küszöbén állok, úgyhogy

Egy művésznek ez jó időszak arra, hogy nóták tucatját gyártsa” – mondta. Szerinte egyébként ez az újabb kényszerpihenő arra is jó, hogy az emberiség kicsit magába szálljon: „muszáj elgondolkodnunk, mert ez a korlátlan fogyasztás, az élvezetek hajhászása, a pazarlás nem folytatható”.