Vágólapra másolva!
Többen is hangot adtak aggodalmuknak, hogy a Szahíri Nagydíj időmérőjén, azon belül is főleg a Q1-ben akkora lesz a tumultus a pályán, hogy nem lehet elkerülni a feltartásos eseteket. Az FIA-nak azonban úgy tűnik, van megoldása a problémára.

Ahogyan azt előzetesen várni lehetett, a bahreini pálya alternatív vonalvezetése annyira rövid, hogy az egyik központi téma a túlságosan nagy forgalom, mivel a 20 autó ha egyszerre van a pályán, nagyon összetorlódik. Ebben az esetben a két autó közötti átlagos távolság alig több 175 méternél, a gyakorlatban viszont ezt nyilván lehetetlen megvalósítani, hiszen nem egyenlően oszlanak el a pályán.

Forma-1, Szahíri Nagydíj, George Russell, Mercedes
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Mattia Binotto, Ferrari
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Juri Vips, Helmut Marko, Red Bull Racing
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Red Bull Racing szerelők
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Christian Horner, Red Bull Racing
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren Racing
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Fernando Alonso, Renault
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Mattia Binotto, Frédéric Vasseur
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Sébastien Buemi, Red Bull Racing
Forma-1, Pierre Gasly, Alfa Romeo, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Szahíri Nagydíj
Forma-1, George Russell, Mercedes, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Jack Aitken, Williams, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Pietro Fittipaldi, Haas, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Max Verstappen, Gianpiero Lambiase, Red Bull Racing, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Szahíri Nagydíj 2020, péntek
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Szahíri Nagydíj 2020, péntek
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Szahíri Nagydíj 2020, péntek
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Szahíri Nagydíj, 2020 péntek
Forma-1, George Russell, Mercedes, Szahíri Nagydíj 2020, péntek

Forma-1, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Szahíri Nagydíj 2020, péntek

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Szahíri Nagydíj, 2020 péntek

Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Szahíri Nagydíj 2020, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Szahíri Nagydíj, 2020 péntek
Forma-1, Pietro Fittipaldi, Haas, Szahíri Nagydíj 2020, péntek

Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Szahíri Nagydíj 2020, péntek
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Szahíri Nagydíj, 2020 péntek

Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Szahíri Nagydíj, 2020 péntek
Forma-1, Jack Aitken, Williams, Szahíri Nagydíj 2020, péntek

Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Szahíri Nagydíj 2020, péntek
F1 Grand Prix of Sakhir - Practice

Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Szahíri Nagydíj 2020, péntek

A szabadedzéseken még csak-csak el lehetett kerülni az ilyen jellegű gondokat, de az időmérőn ez már sokkal nagyobb fejfájást okozhat, főleg a Q1 végén. A problémára már Sebastian Vettel és Max Verstappen is felhívta a figyelmet, de utóbbi csapattársa, Alexander Albon sem maradt csendben.

– nyilatkozta a thai-brit pilóta a második gyakorlás után. – Ugyanakkor a Q1-ben más lesz a helyzet. A gumik miatt le kell lassítanunk, ugyanis vissza kell hűtenünk az abroncsokat, és ez elég veszélyes. A második szektorban rendkívül gyorsan közeledünk egymáshoz, ezért nagyon oda kell figyelnünk, a mérnököknek pedig sok dolguk lesz.”

A thai pilóta hozzátette, azért így is volt pár meleg szituáció, de a mezőnynek egyelőre sikerült elkerülnie a komolyabb bajt. A Red Bull versenyzője kijelentette, természetesen tisztelik egymást, másfelől viszont önzőek, és mindenki igyekszik a megfelelő állapotban tartani a gumikat.

A második szektorban biztosan lesznek feltartások az időmérőn Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Carlos Sainz szintén felszólalt ezzel kapcsolatban. A spanyol pilóta szerint a jelenlegi helyzeten mindenképpen változtatniuk kell, és a pilóták igyekeznek tenni is ezért. „A versenyzői eligazításon erről is beszélni fogunk. Találnunk kell egy biztonságos megoldást, mert a jelenlegi formájában ez közel van a veszélyesség határához. Van pár olyan ötletünk, amelyet az FIA fontolóra vehetne, remélhetőleg sikerül kidolgoznunk valamit.”

Sainz csapattársa, Lando Norris szintén nem tartja ideálisnak a helyzetet, ugyanakkor ő a kemény elbírálásban hisz. A McLaren versenyzője leszögezte, mindenkinek követnie kellene az előírásokat, de pénteken ez valamiért nem mindig történt meg.

„Mindenkinek be kell tartania [a szabályokat]. A szabadedzéseken adódtak problémák, néhányan nem húzódtak félre. Nem tudom, hogy ennek az volt-e az oka, hogy nem kaptak figyelmeztetést a rádión, vagy hogy nem néztek bele a tükörbe. Ugyanakkor mindannyian pilóták vagyunk, így teljesítenünk kell a kötelességünket. Ha az ember nincs gyorskörön, akkor valószínű, hogy valaki nagy tempóban érkezik mögötte. Szerintem szigorúan kell kezelni az ilyen helyzeteket, mert a [hátul lévő] nem sokat tehet.”

Norris szigorúan büntetné azokat, akik nem húzódnak félre Forrás: Getty Images/2020 Pool/Giuseppe Cacace

Azt nem tudjuk, hogy a versenyzői eligazításon pontosan mi hangzott el, mindenesetre az FIA kiadott egy közleményt, amelynek értelmében a bokszkijáratnál található második Safety Car-vonaltól a bejáratnál lévő első Safety Car-vonalig tartó utat a versenyzők legfeljebb 1:04 másodperc alatt tehetik meg. Ez a forgalmat önmagában nem csökkenti, de arra talán jó, hogy a mezőny tagjai elkerüljék a nagy tempókülönbségből adódó veszélyes helyzeteket.