Elmenekültek a baloldali képviselők saját sajtótájékoztatójukról

Vágólapra másolva!
Elhúzódó értekezlet miatt kérem értsék meg, hogy kérdésekre most nem kerülhet sor. Köszönjük a türelmüket - miután tíz percig beszéltek megállás nélkül - Kocsis Máté itt sorolta fel a baloldali képviselők hazugságait - a DK-s Varju László ezekkel a szavakkal jelezte, hogy nem lehet tőlük kérdézni. A baloldali pártok képviselői hétfőn közös sajtótájékoztatót tartottak, aminek a végén közösen menekültek.
Vágólapra másolva!

Nem mindennapi módon ért végét a baloldali pártok hétfői közös sajtótájékoztatója, ugyanis miután a pártelnökök (plusz Varju László) elmondták, amit akartak,

együttesen menekülőre fogták.

Mint az köztudott, a sajtótájékoztatók megszokott menetrendje szerint

  • az alanyok miután megosztották a nyilvánossággal gondolataikat,
  • átadják a terepet az újságíróknak, akik
  • témába vágó, vagy nem témába vágó kérdéseket tesznek fel nekik,
  • amire jobb esetben válaszolnak, rosszabb esetben mellébeszélnek.

A baloldal vezető politikusainak ezúttal még mellébeszélni sem volt kedvük, így sem témába vágó, sem témába nem vágó kérdéseket nem voltak hajlandóak megválaszolni.

Elhúzódó értekezlet miatt kérem értsék meg, hogy kérdésekre most nem kerülhet sor. Köszönjük a türelmüket! - mondta Varju László (DK), hogy aztán azzal a lendülettel mind az öt bátor vezető sorban távozzon a helyszínről.

10:00-tól látható a baloldali ötös nem mindennapi levonulása:

Hogy miért vették ilyen sietősre a figurát Szabó Tímeáék, arról egyelőre csak találgatni lehet.