"El vagyok keseredve, már rég pontot kellett volna tenni az ügy végére. Egy gyönyörű, 24 éves lányt, aki a lénynek sem ártott, megöltek és senki sem bűnhődik miatta. Példát kellene statuálni, hogy nem lehet büntetlenül gyilkolászni és emberek életét tönkretenni
– mondta a fiatal nő és ezzel barátnője édesanyjára utalt, akinek nem csillapodik a fájdalma, hiszen képtelen feldolgozni azt, ami a lányával történt.
Tartom a kapcsolatot Fanni édesanyjával, és összefacsarodik a szívem, mert átérzem a fájdalmát. Ha úgy is érzem, picit jobb a hangja.
A beszélgetéseink vége mindig vigasztalhatatlan sírásba torkollik.
Elvették a gyönyörűszép, középső gyermekét, akit eltemetni sem tud, nem tudja, mi lett vele. Ez maga a pokol egy édesanyának...
Nem beszélve arról, hogy senki sem állt ki mellette, sokan ítélkeztek is felette Fanni foglalkozása miatt, amihez aztán tényleg senkinek semmi joga
– tette hozzá a nő.
Az egyik valóságshow-ban ismerté vált Novozánszki Fanni prostituáltként dolgozott a Marina parti lakásán, amikor 2017. november 20-án este váratlanul eltűnt. Nem sokkal ezután letartóztattak egy volt szocialista képviselő-jelöltet, B. Lászlót, akit
nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádoltak meg 2019-ben.
A lakópark biztonsági kamerái rögzítették, hogy B. László az ölében viszi le VV Fanni, feltehetően akkor már élettelen testét, majd a mélygarázsban beteszi az autójába és elhajt.
A vád szerint - és ezt a hazugságvizsgáló is igazolta - vízbe, valószínűleg a Dunába dobta a nőt, majd megszabadult a kocsitól.
A férfi akkor bukott le, amikor visszavitte a bérelt autót a céghez, mert ott észrevették a csomagtartóban a vérfoltokat.
Ők hívták a rendőrséget. Több közvetett bizonyíték is a volt a férfi ellen, ennek ellenére tagadja, hogy megölte volna a nőt. A holttest igazolhatná ezt, de az még nem került elő. A férfi volt előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetbe került.
Azt gondolom, itt nem egy embernek kellene hosszú évtizedekre sötétzárkába kerülnie. 30 év börtön járna mindenkinek, akinek köze volt a barátnőm megöléséhez.
Valószínű, hogy nemcsak a vádlott, hanem többek benne voltak abban, hogy ez a tragédia megtörténhetett.
Bűnhődjön hát mindenki! - mondta H. Hajnalka.