Több mint 200 kilométeres sebességgel hajtott egy terepjárós a 8-as főúton - fotó

gyorshajtó 8-as főút
Vágólapra másolva!
A megengedett sebesség kétszeresével hajtott egy autós péntek délután a 8-as főúton.
Vágólapra másolva!

A rendőrök január 22-én, a délutáni órákban sebességmérést végeztek a 8-as számú főúton. Egy autós Székesfehérvár irányába tartva

a megengedett 110 kilométer per órás sebesség helyett 210 kilométer per órával közlekedett

- írja a Police.hu.

A megengedett sebesség kétszeresével hajtott a sofőr Forrás: police.hu

A rendőrség közleménye szerint a járőrök a sofőrt megállították, majd közigazgatási eljárást indítottak az illetékes rendőrkapitányságon vele szemben. A rendőrség az eset kapcsán emlékeztetett, hogy a sebességtúllépés növeli a balesetek bekövetkezésének esélyét és a sérülések súlyosságát.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai arra kérik a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályokat maradéktalanul betartva, türelmesen és körültekintően vezessenek – írják.