Annyira rettegtek az ellenfelek az ultrák csapatától, hogy inkább hagyták őket feljutni

Volt már olyan, hogy egy csapat anélkül léphetett egy osztállyal föntebb, hogy minden meccsét lejátszotta volna egy adott bajnokságban. Az ilyen lépések mögött rendszerint a jog betűjével megtámogatott döntések húzódnak. Létezik azonban olyan extrém eset is, amikor nem a szabályok, hanem az életösztön diktálja, hogy senki ne álljon egy rettegett rivális útjába.

Magyarországon sem kell a sportbarátoknak bemutatni, hogy válthat osztályt, születhet újjá, költözhet odébb, majd kezdhet új életet akár magasabb osztályban egy-egy csapat. De még mielőtt bárki azt gondolná, hogy ezzel megbélyegezzük a magyar sportot, gyorsan hozzátesszük, hogy az ilyen – minden esetben az adott sportszervezet, szövetség és ország jogszabályai szerint zajló – eljárások egyáltalán nem számítanak magyar sajátosságnak, a világ bármelyik pontján találunk rá, elég csak a leghíresebbek egyikét, az FC Wimbledonból megszülető MK Dons történetét idézni. De az észak-amerikai profi sportokban is bevett dolog, hogy ahol nem elég jövedelmező egy-egy franchise, ott a tulajdonosok elköszönnek a várostól (vagy fordítva), vagy az adott sportág ligája köszöni meg a részvételt. Ki emlékszik már az NHL-es Hartford Whalersre, az NFL-es St. Louis Ramsre, vagy az NBA egykor népszerű csapatára, a Seattle Supersonicra?

Aztán van olyan is, mint, amire 2020-ban volt számtalan szomorú példa: a koronavírus-világjárvány nyomában sorra szakadtak félbe a bajnokságok, majd hirdették ki a szövetségek a feljutókat és kiesőket, vagy éppen a nemzetközi kupaindulókat, nem egyszer országos botrányt keltve a döntéssel, ahogy történt ez a francia focibajnokság első két osztályának (Ligue 1 és Ligue 2) esetében.

De ezek mind olyan esetek, melyeket ép ésszel fel lehet fogni, el is lehet fogadni, még, ha olykor, mondjuk egy-egy döntés kárvallottjaként nehéz is. Léteznek azonban olyan extrém esetek, amikor az ember csak pislog, miközben az elé kerülő szavakat olvassa. Érti a mondatokat, csak az nem fér a fejébe, hogy ez hogy az ördögbe történhetett meg? Jöjjön most egy ilyen sztori a labdarúgás világából!

Munkában az FC Porto ultrái az RB Leipzig elleni Bajnokok Ligája-meccs előtt Lipcsében, 2017. október 17-én Forrás: AFP/John Macdougall

Történetünk Portugáliában játszódik, Eusebio, Luis Figo és Cristiano Ronaldo hazájában, a 2016-os Európa-bajnok országában. Annak is északi szegletében, Porto tartományban, ahol az ország második legsikeresebb csapata, az FC Porto az úr. Történetünknek nem a kék-fehérek a főszereplői, de van közük az eseményekhez.

2016 nyarán a portugál válogatott Eb-győztesként, didalittasan térhetett haza Franciaországból, és az egyébként is futballbolond országban még a szokásosnál magasabbra szökött a fociláz. Lelkesen vetették bele magukat a csapatok a nyár végén induló bajnoki küzdelmekbe a Primeira Ligától az alacsonyabb osztályokig. Így tett a negyedosztály Porto Divisão de Elite Série 1 nevű csoportjában rajtoló Canelas 2010 is. De ők talán a kelleténél is hevesebbek voltak. A csapat nagyszerűen kezdte a szezont, első hét meccséből hatot megnyert – csakhogy a remek rajtra árnyékot vetett a Canelas játékosaink fékevesztett agresszivitása.

Kék-fehérben a Canelas, a szenvedő fél a Vila FC:

A hetedik fordulót követően több titkos megbeszélést is folytattak a csoportban szereplő klubok vezetői – ezekből természetesen kihagyva a Canelas 2010 képviselőit – végül a 13 csapatból 12 úgy döntött, hogy semmilyen szín alatt nem hajlandó kiállni a Canelas ellen, még úgy sem, hogy a szövetség szabályai szerint minden elmaradt mérkőzés 750 euróba került a pályára nem lépő kluboknak.

Megfélemlítik az ellenfelek játékosait, a játékvezetők pedig nem merik leírni, hogy mi is történt valóban a mérkőzéseken

– írta róluk egy beszámoló, amelynek szerzője okkal feltételezte, hogy a Canelas játékosainak többsége az FC Porto hírhedt ultracsoportjának, a Super Dragonsnak a tagja. A Canelas csapatkapitánya pedig történetesen Fernando Madureira (alias Macaco, azaz Majom), a Super Dragons capója (vezérszurkolója) volt, azaz a kapcsolat ennél nyilvánvalóbb nem is lehetett volna.

Ha valaki azt mondja a pályán, hogy tudom, hol lakik a családod, elengeded a füled mellett, de, ha ezt a Canelas egyik játékosa mondja, akkor az felér egy kőkemény fenyegetéssel" –

mondta egyik ellenfelük játékosa.

"Igazságtalanok velünk, mi nem vagyunk egy erőszakos csapat. Ugyanúgy játszunk, mint bárki más. Futunk, harcolunk a labdáért, mert nem akarunk kikapni, ezért minden beleadunk. Csak nekünk nem vezethetik helyi bírók, mert állítólag félnek tőlünk, a meccseinkre meg rohamrendőröket küldenek" – méltatlankodott Madureira.

Közepes focista helyett tökéletes ultra

Fernando Madureira tinédzserként került a Canelas csapatába, és minden álma az volt, hogy egy nap az FC Porto játékosa legyen. Saját bevallása szerint azonban csak közepes játékos volt, és ugyan, ha nem is legmagasabb szinten, de lehetett volna belőle profi játékos, inkább a lelátót választotta. 25 éves éjjel-nappal a Super Dragonsért dolgozik, ő szervezi a túrákat, ő osztja szét a meccsjegyeket, tartja rajta a szemét a koreókon és a stadionban megjelenő zászlókon, molinókon. "Focistának közepes voltam, de a szurkolók vezéreként nagyon jó vagyok" – mondja magáról. Állítása szerint ők nem huligánok, hanem ultrák, akik nem keresik a bajt, de nem is futnak el előle, ha szembe találják vele magukat. A Canelasban 2012-ben vették át az irányítást az ultrák, a csőd széléről visszarángatva a klubot. Azóta az ő csapatuk.

Az általános bojkott után egyetlen csapat volt, amelyik ki mert állni a Canelas 2010 ellen, mégpedig a CD Candal. Hogy azt a csapatot ki alkották, nem tudjuk, de, hogy nem voltak ijedős fiúk az biztos. Az hagyján, hogy pályára léptek, de 2-0-ra le is győzték a rettegett riválist, amelyikkel keménységben is felvették a versenyt, legalábbis erre utal, hogy

az egyik játékosuk piros lapot kapott a mérkőzésen. Inkább nem akarjuk elképzelni, hogy ezért mit kellett tennie...

Ez volt abban az idényben a Canelas egyetlen veresége, egy döntetlen mellett 24 győzelem került a nevük mellé. Ebből 16-szor nem lépett pályára az ellenfelük, azokat a mérkőzéseket minden esetben 3-0-s eredménnyel írták a javukra. Az alapszakasz végén 25 ponttal előzték meg a második Rio Tintót, amelyik hozzájuk hasonlóan bejutott egy hatcsapatos rájátszásba. Itt már pályára is kellett lépni, amiben nem volt sok köszönet. Éppen a Rio Tinto elleni mérkőzésen a Canelas egyik játékosa, Marco Goncalves egyszerűen leütette az ellenfél egyik játékosát, majd a meccs után rendőrök vitték el, miután bónuszként még úgy arcon térdelte a játékvezetőt, hogy annak eltört az orra.

Pedig megtörtént, sajnos:

A félelmetesen rossz memóriával megáldott Goncalves kihallgatásán azt állította, hogy nem emlékszik rá, hogy mi történt a pályán, a fegyelmi bizottság azonban emlékezett: négy és fél évre eltiltották a labdarúgás szervezett formájától, míg egy polgári perben testi sértésért 11 hónap börtönbüntetésre ítélték, amit két évre felfüggesztettek. És még a Canelasból is repült. Mindent azért még ott sem lehetett megtenni.

A fenti mérkőzés a történtek után érthető módon félbeszakadt, a Rio Tinto 3-0-val megkapta a három pontot, azonban a "visszavágón" már nem volt hajlandó pályára lépni, így végül a Canelas jutott fel a harmadosztályba helyettük. De legalább a saját csoportjukat ha csak egy évre is megszabadították a bajtól. A Canelas ugyanis a következő idény végén kiesett harmadosztályból, hogy aztán visszajusson, és jelenleg a harmadosztály D csoportjának 2. helyén, az újbóli osztályváltás egyik esélyeseként várja a tavaszt.