A 48-as úton hajtott két autó február 5-én, amikor egy közlekedési szituáció miatt a két sofőr összeveszett egymással.
A bejelentő elmondása szerint miután megálltak, a másik kocsi vezetője már úgy szállt ki autójából, hogy kezében egy fegyvert tartott.
Ezek után ő visszaült a kocsijába és hívta a rendőröket, a másik sofőr pedig elhajtott.
A 48 éves férfit Vámospércs külterületén állították meg a rendőrök. Önként átadta az engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét, amit a rendőrök lefoglaltak.
Azt nem tagadta, hogy a pisztoly nála volt, azt azonban igen, hogy a kezében tartotta.
A rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt indított ellene eljárást.