Átfogó vizsgálat indul az alternatív fehérjeforrások területén

NAGY István
Budapest, 2021. február 11. Nagy István agrárminiszter beszédet mond a Nolato Magyarország Ipari és Kereskedelmi Kft. beruházásbejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. február 11-én. A higiéniai és egészségügyi termékek gyártásával foglalkozó svéd Nolato Kft. bővíti gyárát Mosonmagyaróváron 7,7 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 1,5 milliárd forintos támogatást biztosít. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Az éghajlatváltozás, a növekvő népesség, a globalizáció egyaránt arra sarkallja az emberiséget, hogy keressük a fenntartható és alternatív élelmiszertermelési és fogyasztási megoldásokat, melyek komplex megközelítést és alapos vizsgálatot igényelnek – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalban.
Vágólapra másolva!

A miniszter kiemelte, egyre többen fordulnak – és nem feltétlenül valós egészségügyi okból – az alternatív fehérjeforrások felé, kiiktatva étrendjükből az állati termékeket. Beszédében példaként említette a rovarokat, a lombikban tenyésztett húst és a mellékesből fő összetevővé tett szóját, amit a fogyasztó a mindennapi étkezése részévé tenne, miközben a kockázatáról még keveset tud.

– hangsúlyozta Nagy István.

Az alternatív fehérjeforrások fogyasztásában rejlő kockázatok feltérképezése és értékelése érdekében komplex vizsgálatsorozat lefolytatásával bíztam meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih)– emelte ki a miniszter, hozzátéve, az ellenőrzés célja, hogy valós és átfogó képet kaphassunk ezekről az új élelmiszerforrásokról.

Nagy István agrárminiszter beszédet mond a Nolato Magyarország Ipari és Kereskedelmi Kft. beruházásbejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. február 11-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Nagy István hozzátette, e láncszemlélet – melynek fontosságát egyre több ország kezdi felismerni – a magyar élelmiszerbiztonság területén régóta jelen van és hatékonyan érvényesül. Sok szempontból ennek is köszönhető, hogy élelmiszerlánc-felügyeleti rendszerünket, élén a Nébih-el, a legjobbak között tartják számon Európában. Kizárólag e komplex, minden folyamatot és tényezőt figyelembe vevő szemlélet vezethet oda, hogy a felmerülő kockázatokat hatékonyan felismerjük és meghatározzuk a megelőzésükhöz és felszámolásukhoz vezető legjobb utat, módszereket– fűzte hozzá.

A miniszter kiemelte,

szerencsés helyzetben vagyunk, mert hazánk bőségesen rendelkezik kiváló minőségű élelmiszer-alapanyagokkal.

Elhelyezkedésünknek, agrármúltunknak és élelmiszeriparunknak köszönhetően nem vagyunk kényszerhelyzetben, nem vagyunk rászorulva az alternatív megoldásokra. Ugyanakkor az alternatív fehérjeforrások feltérképezését és alapos vizsgálatát elkezdjük a Nébih közreműködésével, annak érdekében, hogy támogassuk a magyar fogyasztók tudatos választását, asztalainkra pedig továbbra is csak biztonságos élelmiszerek kerülhessenek – tette hozzá.