Rendszámtábla pótlásának szabályai

műszaki vizsga rendszámtábla
Tatabánya, 2016. január 12. A környezetvédelmi besorolást igazoló matricát távolítják el egy gépkocsi rendszámáról egy tatabányai vizsgahelyen 2016. január 12-én. Idén januártól változott a műszaki vizsga rendje, kötelező lett az előminősítő vizsga. Azok a gépkocsik, amelyek ezen nem felelnek meg, nem is kerülhetnek a vizsgabiztosok elé. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
A rendszámtáblánk eltűnésekor a rendőrségi feljelentés megtétele után a járási hivatalban tudjuk megkezdeni a rendszámtábla pótlását, amelyet szerencsés esetében három-négy héten belül már a kezünkben is tudhatunk – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Kevés annál kellemetlenebb élmény van, mint amikor reggel megpillantjuk az utcán parkoló gépjárművünket és észleljük, hogy annak egyik, rosszabb esetben mindkét rendszáma eltűnt – fejtette ki dr. Bálint Boglárka.

Hasonlóan kellemetlen, amikor a rendszámtáblát menet közben hagyjuk el, és hiába járjuk be korábbi útvonalunkat, nem találjuk meg azt.

A rendszámtábla pótlásával kapcsolatos ügyintézést célszerű a rendőrségen kezdeni és feljelentést tenni még akkor is, hogyha arra gyanakszunk, azt mi hagytuk el. Ne feledjük, a rendszámtáblával vissza is lehet élni, saját magunk tisztázásához pedig a feljelentésről készült jegyzőkönyvet tudjuk használni.

A rendszám pótlását a járási (a fővárosban a kerületi) hivataloknál tudjuk kezdeményezni. A pótlás iránti kérelemhez kapcsolódóan 12 300,- Ft eljárási illetéket kell megfizetnünk.

Az ügyintézéshez szükséges, hogy személyazonosító igazolvány, lakcímkártya legyen nálunk, valamint be kell mutatnunk a rendőrségi jegyzőkönyvet is, továbbá a gépjármű forgalmi engedélyét is magunkkal kell vinni.

Amennyiben csak az egyik rendszámtáblának veszett nyoma és először történt velünk ilyen, az ügyintézési határidő körülbelül három hét.

Az elveszett rendszámtáblát ellenőrzik a nyilvántartásokban (hátha valaki leadta azt), majd pedig a közlekedési igazgatási hatóság engedélyt ad annak legyártására. Az átmeneti időszakban, de legfeljebb 30 napig egy rendszámmal is közlekedhetünk a gépjárművel.

Rosszabb esetben ugyanakkor egyik rendszámtáblánk sincs meg, ebben az esetben nem lehet megrendelni a rendszámtáblák utángyártását, a gépjárművünk új rendszámot fog kapni.

Ugyanez a helyzet abban az esetben, hogyha már másodízben tűnik el rendszámtáblánk. Ebben az esetben bár alacsonyabb a rendszámtábla gyártásáért fizetendő díj, azonban sajnos számolnunk kell a forgalmi engedély és a törzskönyv cseréjével is.

Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az ügyintézési határidő ebben az esetben nagymértékben függ attól, hogy van-e már olyan legyártott rendszám, amit át tudnak számunkra adni.

Összefoglalva tehát rendszámtáblánk eltűnésekor más az ügymenet akkor, hogyha csak az egyik, mintha mindkettő, illetve számít az is, hogy az első ilyen alkalomról volt-e szó.

A rendőrségi feljelentés megtétele után a járási hivatalban tudjuk megkezdeni a rendszámtábla pótlását, amelyet szerencsés esetében három-négy héten belül már a kezünkben is tudhatunk – húzta alá végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.