A buborékos hungarikum, amit eredetileg a skorbut ellen védő italnak szántak - galéria

A magyar "kultuszital", a szikvíz vagy közkeletű nevén szódavíz, vagy egyszerűen csak szóda, önmagában, szörpként, védőitalként vagy fröccsként fogyasztva már több mint 200 éve örvend töretlen népszerűségnek. Összeállításunkban bemutatjuk eme különös hungarikum múltját, eljutva egészen napjainkig.

Az ital amiről azt hitték, hogy a skorbut ellenszere lehet

A kellemesen csípős folyadék története az 1700-as évek közepén kezdődött. Joseph Black skót orvos, kémikus 1755-ben felfedezte a „kötött levegőt", mai nevén szén-dioxidot, amely nem táplálta az égést. Kicsit több mint egy évtizeddel később, 1767-ben

Joseph Priestly angol pap ezt a gáz halmazállapotú anyagot vízzel elegyítve létrehozott egy kellemesen hűsítő, buborékos folyadékot.

A "szódavíz atyja" módszeréről még James Cook hajóskapitányt is tájékoztatta, aki éppen második csendes-óceáni útjára készült. Priestley ezzel az itallal kívánta csökkenteni a matrózok nagyarányú halálozását, abban a reményben, hogy az védettséget nyújthat a rettegett tengerészbetegséggel, a skorbuttal szemben.

A skorbut, a C-vitamin hiánya miatt kialakuló súlyos hiánybetegség, évszázadokon át tizedelte a hajósok és felfedezők létszámát Forrás: Photo12/1996-98 Accusoft Inc., All Right

Habár tengeri védőital céljára nem vált be, különlegesen savanykás íze miatt mégis hamar nagy népszerűségre tett szert és a 18. századi Nyugat-Európában. Egyre-másra tűntek fel a különböző berendezések a szénsavas víz előállítására.

Jacob Schweppe és társai meglátták a hatalmas üzleti lehetőséget és a századfordulón Londonban és Párizsban kisebb termelő üzemeket is nyitottak.

Schweppe svájci ékszerész az általa gyártott szén-dioxidos vizet Schweppes márkanévvel 1783-ban hozta forgalomba, és később több ízben is továbbfejlesztette. Jó marketingérzékkel gyártmányát a vesekő ellen ajánlotta, és pár év leforgásával alaposan meg is gazdagodott belőle.

Schweppes reklámplakát 1930-ból Forrás: Getty Images/Epics

Az 1810-es évekre az új világba is eljutott a találmány és New Yorkban is sorra nyíltak a „soda fountain"-ok, azaz „szódakimérő" üzletek. A korabeli csomagolás meglehetősen kezdetleges volt, legelőször kőből készült edényekbe töltötték a folyadékot. Amikor általánosan elterjedt az üvegpalack és az üvegpohár használata, akkor került a szénsavas ital parafadugós üvegekbe.

Schweppes asztali víz - reklámplakát Forrás: Getty Images/Lebrecht/Culture Club

A „Portable Fountains" azaz a „hordozható forrás" vagy szódás szifon ősét a londoni Charles Plinth tökéletesítette 1825-ben.

A magyarországi szódaipar kezdete

Eközben a magyar Jedlik Ányos győri bencés tanár nem a meggazdagodás reményében kezdett kísérletekbe a buborékokkal, hanem azért, mert a győri papok szívesen fogyasztották a balatonfüredi savanyú vízet, de mire az megérkezett a rendházba sokat veszített az eredendően savas erejéből.

Jedlik Ányos Forrás: Wikipedia

A szénsavtartalom fokozása céljából Jedlik 1826-ban hozta létre azt szénsavfejlesztő gépet, amellyel már kisipari méretekben lehetett a buborékos italt elkészíteni. A „savanyúvízi készület" nevű berendezését, amellyel

a világon először olcsón, nagyüzemben szénsavas vizet lehetett előállítani, hatalmas sikerrel mutatta be 1841 szeptemberében a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók pesti nagygyűlésén.

Habár elindított egy kis szikvízgyárat Pest-Budán 1841-ben, Jedlik még sem született „magyar Schweppe"-nek, hogy kiaknázza a pénzt találmányából. Bármily jövedelmező üzletnek mutatkozott a savanyúvizek olcsó nagyüzemi gyártása, az unokaöccse vezetésére bízott üzem 1852-ben megszűnt.

Állítólag egyébként a fröccs is Jedlik Ányos nevéhez köthető. Egyszer egy vendégségbe volt hivatalos, Fáy András fóti pincéjébe. A bencés tanár borához, a magával vitt szódásüvegéből szódavizet spriccelt és így született meg a spriccer.

Ám a vendégek közt ott volt Vörösmarty Mihály is, akinek a német szó nem tetszett, ezért kitalálta rá a "fröccs" nevet.

„Fölfelé megy borban a gyöngy; Jól teszi. / Tőle senki e jogát el nem veszi."
Vörösmarty Mihály: Fóti dal Fortepan / Palotai Klára

A frissítő ital olyan népszerűbbé vált, hogy itthon is gombamód kezdtek szaporodni a kis családi előállító vállalatok és számuk 1910-re már meghaladta az ezret. Különösen azért, mert a szódavíz fogyasztásának hazánkban is egészségügyi hasznot tulajdonítottak. A feljegyzések szerint, az 1831-32 között lezajlott kolerajárvány során a betegségben szenvedőknek enyhülést és megkönnyebbülést hozott a szódavíz.

A nagyüzemi szikvíz magyar története

A szikvíz Magyarországon a vegyészek és gyógyszerészek ipara volt, egészen a 19. század végéig, ekkor került át az élelmezési és élvezeti cikkek sorába. A századfordulóra aztán létrejöttek ez első szakszervezetek és szabályozások is.

A magyar nagyüzemi szikvízipart Wagner Jenő mérnök korszakalkotó konstrukciói indították útjára, amelyek még a mai napig is használatban vannak.

Wagner Jenő és Emil Soroksári úti gyára a századfordulótól „Wagner Jenő és Emil Szénsav- és Oxigéngyár Rt." néven működött az 1948-ban bekövetkezett államosításáig.

A polgárosodó társadalom éttermeiben, kocsmáiban, cukrászataiban hamar nagyon divatossá vált a szódavíz. A tiszta bor helyett az üdítő hosszúlépés, a kisfröccs, a nagyfröccs, az édes
cukrászsütemények mellé a szódavíz volt a legjobb szomjoltó. A 19. század végén, még a millenniumi ünnepségek pompájában is helyet kapott a szikvíz, mint a kor újdonsága.

Képes összeállíásunkban különleges, ritkán látható felvételeket mutatunk a szódavíz történetéről és felhasználásáról. Kattintson a képre!

A gyárak tisztaságát tisztiorvosok ellenőrizték.A higénia egyre fontosabb szempont volt, ezért elterjedtek a könnyen tisztítható fém fejek, amelyeket az üzemek minden újratöltésnél alaposan fertőtlenítettek és évente cseréltek.

A kiszállítást többnyire vidékről feljött szállítófiúk végezték a 19. század végétől kezdődően. Szódát szállítani akkoriban igen menő és jól fizető állásnak számított. 1939-től az Országos Szikvíz szövetség már szódakészítő tanfolyamokat indított a dolgozóknak.

Magyarországon a szóda igazi kulturális ikonná vált, és a szamár húzta szikvizes kocsik hozzátartoztak a korabeli városképekhez a 20. század első évtizedeitől kezdődően.

Budapest VIII. Szigony utca 32., Szikvízgyár (1937) Fortepan / Fekete László Gyula

A "szegények üdítője"

Az államosítás azonban a szódaipart is elérte. Az 1950-es évekre állami szövetkezeti üzemek berkeiben folyt tovább a termelés. A beszerzést is központosították, és a gyártáshoz szükséges szén-dioxidot csak a Répcelaki Szénsavgyárból lehetett beszerezni.

Szódásbolt (1977) Fortepan / Kahán Katalin

Akkoriban 1 liter szódáért fixen 1 forint 10 fillért fizetett az ország apraja-nagyja, és csupán 1977-ben válhatott szabadárassá a frissítő hatású ital, és a kisebb jövedelműek számára is elérhetővé.

1978-ban aztán országszerte enyhültek a központosítási törekvések és már több mint 400 magán üzem működhetett.

Szódaszállítás lovaskocsin Forrás: Fortepan/Erdei Katalin

A rendszerváltozást követően, 1990-től szabad utat kapott a szódaipar. Hirtelen megugrott az üzemek száma mintegy 2000-re, ám az előállító egységek száma aztán a multicégek és a műanyagpalackok elterjedésével napjainkra jelentősen leapadt.

A buborékos hungarikum

A Magyar Élelmiszerkönyv szerint a szikvíz vagy szódavíz ismérve a jellegzetes palack vagy szódásszifon: "szén-dioxiddal dúsított ivóvíz, amelyet zárt rendszerű technológiában nagy nyomással palackoznak szifonfejjel ellátott szikvizes palackokba vagy szifonfejes felvezető szárral ellátott szikvizes ballonokba".

Csendélet szódával Forrás: Kisgyörgy Éva

2004-ben a szóda megkapta a Garantáltan Hagyományos és Különleges minősítést. Készítésének technológiáját illetően alapvető változások nem történtek a múltban alkalmazott eljárásokhoz képest.

Az Európai Unió védetté nyílvánította a szakmát és a szikvizet felvette az élelmiszerkönyvébe.

Az Origo egy korábbi cikkében mutatta be a pontos készítési eljárást és a szigorú minőségi követelményeket. Például fontos, hogy a víznek ivóvíz minőségűnek kell lennie, és a jó szóda legalább 7-8 gramm szén-dioxidot tartalmaz literenként.

2013-ban a Hungarikumok Gyűjteményébe is bekerült az ital.

Így immár hazai specialitásként tarthatjuk számon a 200 éves találmányt.

Azóta is magyar alapanyagokból, magyar fejlesztésű és gyártású gépekkel pa|ackozzák a szódavizet és itthoni fejlesztésű, itthon gyártott üvegeket, palackokat és -szifonfejeket használnak a termelés során, amelyből jelentős mennyiség exportra is jut. Szikvízgyártó üzemek tehát ma is működnek. igaz, a szakma művelőinek száma csökken, a szódásüveges lovaskocsik pedig inkább már a múltra emlékezve élnek tovább. Egyre terjednek a szódagépek és más, korábban alternatívának tekintett, ma már egyre inkább teret nyerő megoldások. Ugyanakkor a szóda felett nem járt el az idő, sőt. A világ öt szódapatrongyártójának egyike is 100 százalékos magyar tulajdonban van. Termékeit Európában, Amerikában, valamint Afrikában is értékesítik.