Vágólapra másolva!
A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójának vasárnapi játéknapján Szalai Ádám csapata, a Mainz hazai pályán 1-0-ra kikapott az Augsburg ellen.

Hiába birtokolta többet a labdát az első félidőben a Szalai Ádámmal felálló Mainz, és játszott veszélyesebben is, a 25. percben mégis az Augsburg szerzett vezetést. Igaz, ehhez kellett a 26 éves német kapus,

Robin Zentner óriási hibája is, aki egy hazaadott labdát ajándékozott Niederlechnernek, aki ezt követően önzetlenül szolgálta ki a gólszerző Andre Hahnt.

Az első félidőben újabb gól már nem esett, így egygólos vendég előnnyel mentek a csapatok a szünetre.

Szalai Ádám a 64. percig volt a pályán,

amikor Robert-Nesta Glatzel váltotta a magyar válogatott támadót.

Ám ezúttal a cserék sem tudtak segíteni a Mainz együttesének, amely így három veretlenül megvívott összecsapás után kapott ki újra, míg az Augsburg négy veretlen találkozót követően győzött a Bundesligában.

Az Union Berlin döntetlent játszott a vendég Hoffenheimmel.

Bundesliga, 23. forduló:
1. FC Union Berlin-TSG 1899 Hoffenheim 1-1 (1-1)
FSV Mainz 05-FC Augsburg 0-1 (0-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 32 26 0 6 82-23 59 84
GY
GY
D
D
GY
I
2.
Bayern München 32 22 7 3 90-41 49 69
V
GY
GY
GY
V
I
3.
VfB Stuttgart 32 21 7 4 73-39 34 67
GY
GY
V
D
GY
I
4.
RB Leipzig 32 19 7 6 74-36 38 63
GY
GY
GY
GY
D
I
5.
Borussia Dortmund 32 17 6 9 64-40 24 60
V
GY
D
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 32 11 9 12 48-47 1 45
D
V
GY
V
V
I
7.
Freiburg 32 11 13 8 43-55 -12 41
V
GY
D
V
D
I
8.
Hoffenheim 32 11 14 7 56-64 -8 40
GY
V
GY
V
D
I
9.
Augsburg 32 10 13 9 49-57 -8 39
V
GY
V
V
V
I
10.
Werder Bremen 32 10 14 8 43-52 -9 38
D
V
GY
GY
D
I
Teljes lista