Vágólapra másolva!
Therese Johaug óriási fölénnyel, közel egyperces előnnyel nyerte kedden a női sífutók szabadstílusú 10 kilométeres számát a németországi Oberstdorfban zajló északisí-világbajnokságon. A mezőny egyetlen magyar indulója, Pónya Sára 81. helyen végzett a 88 fős mezőnyben, de teljesítménye így is olimpiai kvótát ért a 2022-es, pekingi téli játékokra.

Az immár 12-szeres világbajnok Johaug címvédéséhez kétség sem férhetett, az első ellenőrzőponttól kezdve élen állt, előnyét pedig fokozatosan növelve hatalmas fölénnyel győzött. Mögötte a svéd Frida Karlsson lett a második, aki egyedüliként tudott Johaughoz képest egy percen belül maradni, míg harmadikként az ugyancsak svéd Ebba Andersson végzett.

A sílövészetben is versenyző Pónyának ez volt az utolsó esélye, hogy teljesítse a nemzetközi szövetség által az olimpiai induláshoz előírt szintet, s bár

több mint nyolc perccel elmaradt Johaugtól, ezt így is elérte. Ez azt jelenti, hogy - a férfiakhoz hasonlóan - Pekingben nemzet jogán legalább egy magyar női sífutó indulhat majd jövőre.

Pónya Sára olimpia kvótát szerzett Forrás: instagram.com/ponya_sara

"Itt előzetesen kisebb esélye volt, mint a múlt heti selejtezőben, de

megérte visszajönnie a hétvégi biatlonversenyről. Ez volt az utolsó lehetőség, és mikor csinálja meg, ha nem most?"

- értékelt boldogan az MTI-nek Kónya Bálint szövetségi kapitány.

Eredmények:
Sífutás, női szabadstílusú 10 km, világbajnok:
Therese Johaug (Norvégia) 23:09.8 perc
2. Frida Karlsson (Svédország) 54.2 mp hátrány
3. Ebba Andersson (Svédország) 1:06.9 p h.
...81. Pónya Sára 8:08.9 p h.