Több milliárd forintnak megfelelő összegért adtak el egy kék követ

Petra sells 299 carat diamond for $12.18 million
Vágólapra másolva!
A kivételes, drágakő minősítésű kőzetet karátonként 40.701 dolláros áron adta el a Petra Diamonds. Így a 299,3 karátos gyémántot 12,18 millió dolláros áron értékesítették a belgiumi székhelyű Stargems DMCC-nek.
Vágólapra másolva!

A dél-afrikai Cullinan gyémántbányában talált drágakövek közül nem ez volt az első magas áron értékesített gyémánt. 2015-ben az addigi legmagasabb karátonkénti áron adták el a Josephine kék holdja fantázianévre hallgató gyémántot, összesen 48,5 millió dollárért kelt el.

A mostani, januárban talált kőért 12,18 millió dollárt, azaz mintegy 3,6 milliárd forintot fizettek.

A 299 karátos gyémántot egy dél-afrikai bányában találták Forrás: Petra Diamonds

A Petra Diamondsnak minden bizonnyal kedvező az értékesítési siker. A cég részvényei tavaly több, mint 80 százalékkal gyengültek a kialakult helyzetben. A koronavírus-járvány következtében a bányákat le kellett állítani és a globális gyémántkereslet is jócskán visszaesett. Így a társaság eléggé gyenge pénzügyi helyzetben van jelenleg, felmerült bányáinak eladása is. Végül erre nem kerül sor, a vállalat adósságának szerkezetátalakításával próbálják orvosolni a helyzetet.