Mobilos nyomulásba kezdhet a PlayStation

uncharted 4 sony playstation 4 videojáték naughty dog
Uncharted 4: A Thief's End
Vágólapra másolva!
Elhozná tabletekre és telefonokra a népszerű sorozatait a Sony.
Vágólapra másolva!

Az EuroGamer beszámolója alapján a Sony újból igazítani kíván a videojátékos stratégiáján, egyes PlayStation-exkluzív termékeinek számítógépekre való kiadása mellett nekiállhat kiszolgálni a mobilos játékosokat is, elhozná Android és iOS rendszerekre a népszerű játéksorozatait.

Uncharted 4: A Thief's End Forrás: Naughty Dog

A kezdeményezésre egy álláshirdetésből derült fény, a Sony jelenleg épp vezetőt keres a PlayStation Studios mobilos üzletágának élére. Az álláshirdetés szövegében nem kertelt a vállalat, az lesz az illető feladata, hogy a divízió „sikeresen adaptálja mobilokra a PlayStation legnépszerűbb szellemi tulajdonait". A leírás szerint a munkát megkapónak 3-5 éves távlatban kell terveket szőnie arról, hogy milyen termékek válnak majd elérhetővé telefonokra és tabletekre.

A Sony mostani kezdeményezésében semmi meglepő sincs, hiszen egy-egy jól sikerült, free to play üzleti modellű adaptációval óriási pénzeket kereshet. Valójában az a furcsa, hogy még nem állt neki a szellemi tulajdonaira épülő mobiljátékokat gyártani, a 2015-ös a Run, Sackboy! Run! és a 2016-os Uncharted: Fortune Hunter óta nem volt különösebben aktív, csak konzolos játékokhoz készített mobilos társalkalmazásokat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!