Megvan a címvédő Győr ellenfele a női kézilabda-BL Final4 elődöntőjében

Győri Audi ETO Győr kézilabda
Győr, 2021. április 10. A Győr játékosai örülnek a győzelemnek a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóját, a Győri Audi ETO KC-Buducnost Podgorica mérkőzés végén az Audi Aréna Győr sportcsarnokban 2021. április 10-én. A győriek 24-21-re nyerték a mérkőzést. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének elődöntőjében. A másik párosításban a norvég Vipers Kristiansand és a CSZKA Moszkva fog összecsapni.

2020-ban ugyan a koronavírus-járvány miatt elmaradt a női Bajnokok Ligája négyes döntője (a sorozatot márciusban félbeszakította a szervező Európai Kézilabda Szövetség), idén viszont, ahogy a jelenlegi Final4 formátum bevezetése, azaz 2014 óta minden évben, ismét Budapest, és a Papp László Sportaréna adhat otthont a sportág négy legjobb női csapata összecsapásainak.

És ahogy 2019-ben, úgy idén is a Sport TV budapesti stúdiójában sorsolták ki az elődöntők párosításait.

A legjobb négy közé idén a címvédő Győri Audi ETO KC mellett a norvég Vipers Kristiansand, valamint két újonc, a francia Brest Bretagne és az orosz CSZKA Moszkva jutott be. A hat budapesti négyes döntőből négyet (2014, 2017-19) megnyerő ETO messze a legrutinosabb a mezőnyben, hiszen a két újonc mellett a Vipersnek is ez lesz 2019 után a második fellépése a Papp László Sportarénában.

Azt már Lukács Viktória, az ETO magyar válogatott szélsője elmondta a negyeddöntők után, hogy legkevésbé a norvég, valamint a francia csapattal szeretnének találkozni az elődöntőben (utóbbival a csoportkörben két küzdelmes döntetlent játszottak), míg a legsebezhetőbbnek - de egyáltalán nem könnyűnek - tűnő ellenfél az orosz csapat.

A sorsoláson Bozidar Djurkovic, az EHF versenybizottságának elnöke elsőként a négyszeres győztes, címvédő Győri Audi ETO nevét húzta ki. A magyar bajnok ellenfele az elődöntőben a francia Brest Bretagne lesz.

A másik párosításban a Vipers Kristiansand neve került elő először (azaz teljesült a győriek reménye), ők az orosz CSZKA Moszkvával találkoznak majd.

Az elődöntők pontos időpontját később hozzák nyilvánosságra.

Az EHF tisztviselője mellett Skype-on keresztül részt vett a négy döntős csapat egy-egy sztárja is. A győriek norvég beállója, Kari Brattset mellett három kiváló kapus, Sandra Toft (Brest), Chana Masson (CSZKA) és a korábbi ETO-játékos, Katrine Lunde (Vipers) mondta el reményeit a budapesti mérkőzésekkel kapcsolatban.

A Győr játékosai örülnek a győzelemnek a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, a Győri Audi ETO KC-Buducnost Podgorica mérkőzés végén az Audi Aréna Győr sportcsarnokban 2021. április 10-én Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Kari Brattset szerint nagyon nehéz meccs vár az ETO-ra a Brest ellen, az pedig a legkevésbé sem zavarná, ha a döntőben honfitársaival, azaz a norvég Vipersszel kellene megküzdenie. A korábbi ETO-kapus, Katrine Lunde szerint nagyon jó formában vannak, idén már sokkal jobban összeért a Vipers, mint mikor két évvel ezelőtt a harmadik helyen végeztek. A Brest kapusa, Sandra Toft amondó, készen állnak megküzdeni az ETO-val. Az orosz csapat 42 éves kapusa, Chana Masson pedig úgy fogalmazott, hogy egyik legnagyobb álma teljesült a FINAL4-ba jutással, és rendkívül motiváltak mindannyian.

Érdekesség, hogy az idei győztes egy új trófeát emelhet a magasba: egy 80 centiméter magas, 10 kilogramm súlyú újrahasznosított alumínium szépséget, amely a hálóban landoló labdát mintázza meg.

A női kézilabda Bajnokok Ligája FINAL4-ra május 29-30.-án kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában. Az még nyitott kérdés, hogy lehetnek-e szurkolók, és, ha igen, akkor mennyien és milyen formában a lelátókon.