A baloldal oltásellenessége emberek életét veszélyezteti

KÁSLER Miklós
Budapest, 2021. február 25. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2021. február 25-én. A Magyar Nemzeti Levéltár közzétette a Szovjetunióba elhurcoltak adatbázisát. Az adatbázisban szereplő mintegy 682 ezer digitalizált karton az 1941 és 1956 között a Szovjetunióba hurcolt magyar emberek adatait tartalmazza. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere figyelmeztet, hogy nagyon óvatosnak kell lenni, mert a vírusjárványnak még nincs vége. Szerinte az oltást ezért minél előbb fel kell venni, ugyanis ez jelenti a legkomolyabb esélyt arra, hogy meg tudják fordítani a folyamatot.
Vágólapra másolva!

A miniszter a Magyar Nemzet csütörtöki számában adott interjúban elmondta, elégedett a háziorvosok helytállásával, hiszen Magyarországon elképesztő tempóban folyik az oltás, ami nagyon komoly szervezési munkát jelent.

Mások életét veszélyezteti a baloldal

Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány második hullámában az addigi tapasztalatokat figyelembe véve elrendelte, hogy a kórházi ágyak negyven százalékát készítsék fel a fertőzött betegek kezelésére és hét százalékát az intenzív ellátásra. Ennek a negyven százaléknak körülbelül a felén kezelnek betegeket, azonban lényegesen magasabb az intenzív osztályok terheltsége. Kiemelte,

az egészségügyi rendszer összességében bírja a terhelést.

Kásler Miklós elmondta, a baloldal most sorra tesz oltásellenes nyilatkozatokat, másokat lebeszélnek az oltásról, miközben ők beoltatják magukat a keleti vakcinákkal is.

"Mint orvos végképp felháborít, hogy a hatalom megszerzése és a járvány elhúzása érdekében képesek odáig elmenni, hogy mások életét kockáztassák. A baloldal oltásellenessége emberek életét veszélyezteti" - fogalmazott a miniszter. "Az a propaganda, amit a baloldal csinál, nem a szólás szabadsága, teljesen egyértelműen az emberek elbizonytalanítását szolgálja. Nem lehet elégszer elmondani, hogy minden védőoltás jobb, mint a vírusfertőzés!"

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Óvatosságra int

A Magyar Nemzetnek azt is elmondta, hogy a kormány szigorításai arányosak voltak, olyan szabályokat kell hozni, amelyeket be is lehet tartatni. Az egyéni felelősség szerepe nagyon megnövekedett. A társadalom most már belefáradt a korlátozásokba. Az oltások jelentős felgyorsítása a legnagyobb remény: ha a társadalom nagy százalékát sikerül átoltani, akkor az immunitás növekedése a vírus lassú eltűnését fogja eredményezni - emelte ki a miniszter.

"Nagyon óvatosnak kell lennünk, a vírusjárványnak ugyanis még nincs vége. Az oltást ezért kell mindenkinek minél előbb felvennie, mert ez jelenti a legkomolyabb esélyt arra, hogy meg tudjuk fordítani a folyamatot. Aki ez ellen bármit tesz, elbizonytalanít, az életet veszélyezteti" - mondta.

Kásler Miklós jelezte azt is, hogy fontos vizsgálni a reprodukciós rátát, amely azt jelzi, hogy egy ember hány továbbit fertőz meg. Ez a szám novemberben 0,71 volt, a brit mutáns terjedésével 1,34-re ment fel, ekkor robbant be a fertőzöttek száma. Mostanra sikerült visszavinni 0,7 körülire, és ebben benne volt a március 8-i szigorítás és az oltások hatása is. A mortalitás csökkenése egyelőre szolid két-három héttel követi a fertőzöttek számának csökkenését - közölte.