Egyedülálló kezdeményezés született a nemzeti oldal érdekében

Vágólapra másolva!
Remek magyar fejlesztésű oldal született, amivel ki lehet cselezni a közösségi oldalak cenzúráját.
Vágólapra másolva!

Új, innovatív megoldást találtak a Facebook által eltitkolt posztok megtalálására. A posztok.hu ugyanis megkeresi és megmutatja az eltitkolt bejegyzéseket, majd át is vezeti az olvasót a Facebookhoz, hogy ott kedvelje, megjegyzéseket írjon, vitatkozzon, azaz minden a szokásos módon mehet tovább a Facebookon – írta a Mandiner.

Az oldal egy magyar fejlesztésű innováció, amelyet az alkotók „nemzeti hírfolyamnak neveznek”, amely a Facebook árnyéktiltást és egyéb szabad véleménynyilvánítást gátló korlátozásait küszöböli ki. A weboldalon megjelennek azok a tartalmak is, amelyek a tech-óriások globalista világszemléletével ellentétben állnak.

Forrás: Origo

A posztok.hu nem közöl saját tartalmat, hanem a Facebookon megjelenő nemzeti politikusok, közszereplők, véleményvezérek és média egyébként hátra sorolt tartalmait veszi át és teszi korlátozások nélkül elérhetővé az érdeklődők számára – akkor is, ha a Facebook árnyékba helyezi, és nem dobja fel az olvasónak.

Az így publikált tartalmak mindig elérhetők lesznek az oldalon.

Lehetőség van az eredeti, közösségi médiában megjelent posztra visszanavigálni, azt ott kedvelni, megosztani illetve kommentezni, ezáltal katalizátor szerepet betöltve segíteni a hírek eredeti csatornán való terjedését is. A legnépszerűbb közösségi oldal tartalmai mellett YouTube és TikTok videók valamint Telegram bejegyzések is megjelenhetnek.