Az idei LMBTQ-felvonulás sokkal biztonságosabb volt, mint a 2010 előttiek

Vágólapra másolva!
A baloldali kormányok idején kődobálás, tojászápor, ellentüntetők ezrei várták az LMBTQ-felvonulás résztvevőit, a baloldali lakájmédia mégis most akarja elhitetni a közvéleménnyel, hogy Magyarországot homofób kormány vezeti.
Vágólapra másolva!

A hétvégi melegfelvonulást megelőző, és az azt követő baloldali elfogult médiabeszámolók is azt igyekeznek sugallni a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva, hogy hazánkban a kormányzati intézkedések miatt homofób közhangulat alakult ki.

Ennek azonban alaposan ellentmondanak a mostani és a 2010 előtti felvonulásokon készült szöveges és videóbeszámolók. A most már 25-ik alkalommal megrendezett hétvégi Budapest Pride felvonuláson semmilyen atrocitás nem történt, az Orbán-kormány ideje alatt mindenki szabadon élhet gyülekezési jogával és ezt a rendőrség biztosítja is.

Ezzel ellentétben Gyurcsány Ferenc kormányzásának utolsó évéiben, 2008-ban és 2009-ben rendkívül erőszakos támadások érték a felvonulókat, és a rendőrség nem tett semmi érdemlegeset. történtek. A korabeli beszámolók szerint 2008-ban az Andrássy út teljes hosszában fémkordonnal kellett elválasztani a homoszexuálisokra támadó huligánokat a felvonulóktól, és még így számos kirívóan erőszakos fizikai támadás történt.

Az Index 2008-as riportja arról számolt be, hogy tojásokkal, sajttal, krumplival, de még utcakövekkel is dobálták a Pride résztvevőit, sőt: egyes hírek szerint savval fröcskölték őket. Az viszont biztos, hogy az Andrássy út egyik emeleti lakásából Molotov-koktélokat akartak dobálni a melegfelvonulás résztvevőire, amiről Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság akkori szóvivője számolt be.

A Liszt Ferenc térnél és a Hősök terén gyülekező ellentüntetők a tér díszköveit felszedve, kövekkel és gázgránátokkal dobálták a felvonulókat és a rendőröket, az összecsapásokban 13 rendőrautót törtek össze és nyolc rendőr megsérült, a nap végére 58 embert állítottak elő, nyolc rendőr és hat civil került könnyebb sérülésekkel kórházba, 10-15 sérültet pedig a helyszínen kellett ellátni.

A zavargásokról a brit közszolgálati csatorna, a BBC is hosszú beszámolót közölt.

De ugyanilyen erőszakos légkörben rendezték meg az egy évvel későbbi, a 2009-es Pride-ot is.

Érdekes módon a baloldal által homofóbnak kikiáltott Magyarországon egyáltalán nem fordult elő.

Hiába próbáltak, a baloldali propagandamédiumok nem tudtak erőszakos összecsapásokat bemutatni. A Gyurcsány-kormány időszakával ellentétben, sem rendőrökkel összetűzés, sem fizikai erőszak nem történt idén.

Ennek oka az, hogy a rendőrség - a Gyurcsány-kormány idejével ellentétben - professzionális biztosítja az emberek véleménynyilvánítási szabadságát.