Elindult a Nébih közétkeztetési információs oldala

Hungast közétkeztetési konferencia Hungast Univer Gyermelyi konferencia közétkeztetés
Hungast HAMM beszállítói konferencia a közétkeztetésről az Öbölház rendezvényközpontban
Vágólapra másolva!
A pályázati folyamat és a beszerzések támogatása érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közétkeztetési információs oldalt hozott létre.
Vágólapra másolva!

A Nébih szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az új tematikus weboldal nemcsak a közétkeztetők és a megrendelők, hanem a fogyasztók számára is tartogat érdekes információkat. Kiderült, hogy számos fontos változás lép életbe szeptember 1-jétől a közétkeztetési tárgyú közbeszerzéseknél, többek között középpontba kerülnek a hazai termékek, illetve a Nébih közétkeztetési minősítése is előfeltétellé válik.

A közleményben felhívták a figyelmet:

Hozzátették: "A rendelet többek között előírja, hogy a közétkeztetésben 2022-től legalább 60 százalékos, 2023-tól legalább 80 százalékos arányt kell kitennie a rövid ellátási láncban beszerzett, illetve a helyi élelmiszer termékeknek, a szolgáltató kiválasztásakor pedig nem lehet a legalacsonyabb ár az egyedüli értékelési szempont."

Illusztráció Fotó: Mudra László - Origo

A Nébih új weboldala több szempontból is támogatja a közétkeztetési közbeszerzéseket: a kiírók tájékozódhatnak a pályázóknak a Minőségvezérelt Közétkeztetési Programban (MKP) elért eredményéről és a közétkeztetést végző vállalkozásokról, míg a közétkeztetőket a beszállítók - például termelői csoportok, piacszervezők, kistermelők - "felkutatásában" segíti a felület - ismertette a hivatal.

A fogyasztók számára nem csupán a főző- és tálalókonyhák MKP-minősítése lehet érdekes, hanem a gyermek-közétkeztetésből származó ebédek érzékszervi vizsgálatának eredményei is. A "nem felelt meg"-től a "kiválóan megfelelt"-ig terjedő, ötfokú skálán értékelt menüsorok "osztályzatai" szűrhető, kereshető formában érhetők el a weboldalon - tájékoztattak.

Szintén lényeges változás, hogy a közbeszerzési pályázaton induló közétkeztetőknek minden esetben csatolniuk kell pályázati anyagukhoz a három évnél nem régebbi MKP-minősítést.

Azok a közétkeztető vállalkozások, amelyek nem rendelkeznek három éven belüli minősítéssel, de szeretnének közbeszerzésen indulni, a weboldalon elérhető űrlap segítségével kezdeményezhetik a minősítést, derült ki a közleményből.