Szijjártó Péter: Magyarország kifejezetten erős az egészségtudományban

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. szeptember 2. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Varian Medical Systems Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. szeptember 2-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Magyarország kifejezetten erős az egészségtudományban és kiveszi a részét a rákbetegségek elleni globális küzdelemből, mivel több nagy nemzetközi cég is hazánkban folytat kutatási tevékenységet magyar szakemberek bevonásával - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a tárca közleménye szerint.
Vágólapra másolva!

A sugárterápiás eszközöket, illetve szoftvereket gyártó Varian Medical Systems beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a külügyminiszter kiemelte, hogy az amerikai központú cég jelentős technológiai fejlesztést hajtott végre Budapesten.

A 2,7 milliárd forintos projekt keretében bővítették a vállalat budapesti kutatás-fejlesztési központját, valamint sugárterápiás technológiai fejlesztést hajtottak végre, létrehozva ezzel harminc új munkahelyet Budapesten, amihez a kormány csaknem 500 millió forintos támogatást biztosított.

A külügyminiszter leszögezte: a projekt újabb győzelmet jelent a globális beruházási versenyben, ami rendkívül fontos, hiszen ezek sorozata generálja a gazdasági növekedést. Hozzátette, hogy a koronavírus árnyékában sem szabad megfeledkezni arról, hogy van számos más betegség, amely már "évtizedek óta az emberiség ellenségének tekinthető", például a folyamatos technológiai fejlesztések ellenére még mindig milliók szenvednek rákban.

- fogalmazott Szijjártó Péter, rámutatva, hogy több nagy nemzetközi cég is Magyarországon folytat kutatási tevékenységet.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Martin Amstutz, a Varian Medical Systems Hungary Kft. alelnöke a cég beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. szeptember 2-án. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Hangsúlyozta: az együttműködés a harmincnégy országban jelen lévő Variannel kifejezetten sikeresnek bizonyult, több mint háromszáz főt foglalkoztat a vállalat az országban, exporthányada 80 százalékos. Szijjártó ennek kapcsán arról is beszámolt, hogy a német, illetve az amerikai cégek számítanak a legnagyobb beruházónak Magyarországon, és ennek kapcsán idézte a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara friss felmérését, miszerint a cégvezetők 88 százaléka elégedett a magyarországi üzleti környezettel. Az amerikai székhelyű, de a német Siemens által nemrég felvásárolt Varian Medical Systems magyarországi leányvállalata folyamatosan növekvő kutatás-fejlesztési részleggel rendelkezik, emellett számos országi üzleti irányítását is ellátja. A tájékoztatás szerint Magyarországon a jelenlegi tizenhárom sugárterápiás központból tizenegy használ Varian-technológiát.