A szlovák férfi május közepén valószínűleg bekábítószerezett, aztán Esztergomban
egy vita végén halálra verte ismerősét, egy szlovák nőt a gyanú szerint. Többek között kétszer is fejbe.
A verés brutálitást jól jelzi, hogy a nőnek a jobb szemürege, orrcsontja, arckoponya csontjai és az álkapcsa is darabosra tört, felső fogsora leszakadt, frontfogai kitörtek.
A nő holttestét egy vízelvezető árokba gurította, aztán elment a helyszínről.
A férfi rendelkezésre álló adatok szerint a nő meggyilkolása előtt egy nappal egy másik embert, a volt szállásadóját is megölte. Őt is halálra verte, a holttestét pedig a kert végében lévő kútba dobta és felgyújtotta.
A gyilkosságok után egy héttel Magyarországot fogták el, és tartóztatták le, amelyet később többször is meghosszabbítottak.
Az ügyészség most indítványozta, hogy a férfi továbbra is maradjon börtönben.
Az indoklás szerint továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy ha szabadlábon védekezhet, megszökik, vagy újabb bűncselekményt követ el.