5,9 millió embert oltottak be Magyarországon, 837 új beteget találtak

covid19, covid-19, covid, koronavírus, oltás, iskola, vakcina, Pfizer
Budapest, 2021. augusztus 30. Egy orvos beolt egy diákot a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal, a Comirnaty-vakcinával Budapesten, a Városmajori Gimnáziumban 2021. augusztus 30-án. Az iskolákban a koronavírus elleni oltásokat augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án adják be az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával. Az oltás Pfizer-vakcinával történik. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
Vágólapra másolva!

Az oldal azt írja, hogy a beoltottak száma 5 902 806, közülük 5 669 473 fő már a második oltását is megkapta,

854 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

837 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 826 636 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 6, többségében idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 30 259 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 787 655 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 8722 főre emelkedett.

627 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 92-en vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért azt kéri a kormány, hogy ők regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

A koronavírus delta variánsa miatt több országban és Magyarországon is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már van vakcina, és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen.

Egy orvos beolt egy diákot a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal, a Comirnaty vakcinával Budapesten, a Városmajori Gimnáziumban, 2021. augusztus 30-án Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra, és már fel is vette azt. Annak sem késő, aki még nem vette fel az oltást. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra, és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni: www.eeszt.gov.hu. Az időpontfoglaló továbbra is folyamatosan nyitva van, és minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni első, elmaradt második és harmadik oltásra is.

A kormány megkezdte a nemzeti konzultációból fakadó döntések meghozatalát is. Megjelent a családi adó-visszatérítésről szóló kormányrendelet, 2022 februárjában a gyermekes szülők visszakapják az idén befizetett személyi jövedelemadójukat az átlagbér adószintjéig.

Ezt az teszi lehetővé, hogy a magyar gazdaság növekedése az egyik legdinamikusabb az EU-ban.