Teljesen összeomlott Karácsony Gergely kampánya, ezért pénteken bejelentette, hogy visszalép Márki-zay Péter javára. A bejelentés kapcsán érdemes felidézni, hogy Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője pár napja azt mondta az Origónak, egy képzeletbeli baloldali győzelem után Magyarország vezetése arról szólna, hogy a tényleges és a képzelt kormányfő egymással hosszan egyeztetnek, anélkül, hogy meg tudnának állapodni. Újra és újra válságba kerülő kapcsolatukat folyamatosan egyeztetve kellene kibékíteni. Egy ilyen komédián csak Gyurcsány Ferenc nevetne, a felesége pedig a fiatal Gyurcsányt megszégyenítő sebességgel venné át tőlük a hatalmat.
A szakember kifejtette, hogy
a baloldalon hosszú évek, sőt évtizedek óta egy vándorszínházat látunk.
Ennek az a lényege, hogy miközben Gyurcsány Ferenc rendelkezik a legtöbb politikai tapasztalattal, rendelkezik egy viszonylag nagyméretű és elkötelezett táborral, de a hitelességét teljesen tönkretette az őszödi beszéd és az azt követő kormányzásnak nevezett tevékenység. Mráz szerint
ennek a vándorszínháznak volt a része Bajnai Gordon színre lépése 2009 tavaszán, míg most Karácsony és Márki-Zay a részei.
Karácsony bukása mögött többek között kudarcos városvezetése állt. Ezt az előválasztást Gyurcsány vele akarta megnyeretni. Azért nem lett így, mert időközben tömegek számára lett világos, hogy a Karácsony által vezetett Budapesten eluralkodott a káosz. Közvéleménykutatások igazolták, hogy Karácsonyról azt gondolják a magyarok, hogy rossz polgármester. Dugók, növekedő drog probléma.
Valójában Karácsony főpolgármesterként bizonyult kormányzóképtelennek, és mára ez annyira világossá vált, hogy Gyurcsánynak le kellett szednie őt.
Gyurcsány nagyon jól tudja, hogy a felesége elutasított, ezért sem ő vele, sem feleségével nem indulhatnak valójában. Eleve ezért találták ki Karácsonyt frontembernek, csak ez a projekt elbukott, mert rossz polgármester volt. Így lett Mári-Zay Péter az új frontember, se pártja, se támogatója, se hálózata. Márki-Zay pont azt a célt szolgálja, hogy kirakat legyen, ami mögé elbújik Gyurcsány.
Saját szövetségesei is többször kritizálták a budapesti káoszt, ami Karácsony Gergely megválasztása óta eluralkodott a fővárosban.
Korábban a zuglói polgármesteri széket is ugródeszkaként felhasználó mostani főpolgármester miniszterelnöki kampánya az előválasztás alatt teljesen kifulladt. Nem lehet elmenni a romló közbiztonság és szeméthelyzet mellett sem.
Az előválasztásnak nevezett baloldali cirkusz két fordulója között saját korábbi munkahelye, a Medián is odaszúrt Karácsonynak, a napokban olyan kutatási eredményeket közöltek, melyek szerint a főpolgármester nagyon lemaradt két vetélytársa mögött a népszerűségi versenyben.
Ugyan a politikus szerdán még remegő hangon beszélve, kéztördelve kiállt a közvélemény elé, és párttársai, valamint szövetségesei is látványosan kiálltak mellette, azonban az utóbbi napokban a baloldali közvélemény is teljesen átfordult.
Időközben lemondott Gál J. Zoltán, Karácsony Gergely előválasztási kampányfőnöke, egyben Gyurcsány Ferenc korábbi embere, miután csütörtökön feltehetően megszületett a döntés a visszalépéséről.
Gál J. Zoltán egyébként hasonló módon hagyta ott Medgyessy Péter volt kormányfőt is, mielőtt Gyurcsány megpuccsolta volt főnökét.
A volt indexesek blogja, a baloldali propagandát közlő Telex megkereste a volt kampányfőnököt, hogy erősítse meg vagy cáfolja az információt, ám a főpolgármester stratégiai főtanácsadója csak annyit mondott: Annál többet, hogy nem kommentálja, nem tud mondani. Tehát a kommunikációs szakember nem cáfolta azt, hogy elhagyja a süllyedő hajót.
Karácsony végül egy gyáva magyarázkodással közölte a Facebookon a párttársaival, hogy megbukott, ami aztán kiszivárgott.