Vágólapra másolva!
A MOL Fehérvár 2-1-re legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A hazai csapat ezzel a hetedikről a negyedik helyre lépett előre. A vendégek vezetőedzője, Bognár György érthető módon nem volt boldog a lefújást követően, ennek ellenére inkább visszafogottan értékelt.

Szabics Imre, a Mol Fehérvár vezetőedzője a következőket mondta az nso.hu beszámolója szerint.

„Újabb könnyű győzelmen vagyunk túl. De a viccet félretéve, nagyon kellemetlen ellenféllel találkoztunk

ma, büszke vagyok a csapatomra, hogy ilyen reakciót láthattunk az elmúlt heti teljesítményünk után. Az Újpest elleni mérkőzésnek a mi részünkről borzasztó volt a lélektana, ellenfelünknek nem volt veszítenivalója, sőt, még bűnbakot is találtak maguknak a kiállított játékos személyében. Hatalmas teher volt a játékosokon, görcsössé váltak, ez volt az oka a vereségnek. De ebből fel kellett állnunk, feldolgoztuk azt a mérkőzést, kielemeztük, rengetegeket beszélgettünk a történtekről. Ezután mindenkinek azt láttam a szemében, hogy a tettek mezejére szeretnének lépni, s bizonyítani a szurkolóinknak, hogy nem lehet leírni bennünket. A Paks az első félidei szerkezeti változtatással inkább saját magát zavarta meg, ezután

s győztesen hagytuk el a pályát."

Bognár György, a Paksi FC edzője inkább visszafogottan értékelt Forrás: PAKSI FC/Facebook

Bognár György, a Paks vezetőedzője így értékelt.

„Nem érdemeltünk vereséget, különösen

a második félidei lehetőségeink alapján nem kellett volna, hogy kikapjunk ezen a meccsen. Többet erről nem akarok mondani, mert túl sokba kerül az nekem, ha elmondom a véleményemet

– utalt arra, hogy az MLSZ egy korábbi nyilatkozatáért 350 ezer forintos pénzbírsággal szankcionálta, majd így folytatta: – Az eredményből kiindulva egyik szerkezeti változtatás sem jött be igazán, próbálkoztunk becsülettel, jó helyzeteink voltak a Fehérvár tizenhatosán belül. Ma is mindent megtettünk, hogy több gólt is lőjjünk. Hát, nem mindig az ellenfél állított meg ebben minket."