Október 26-án a az utóbbi időszakban elszenvedett kudarcok és a gyenge bajnoki szereplés miatt a debreceni klub vezetése helyzetértékelést és helyzetelemzést kért a sportigazgatótól és a szakmai stábtól. Ábrók Zsolt cégvezető akkor elmondta, hogy a következő néhány mérkőzés meghatározó lehet a Loki életében.
Ezt követően a Debrecen kiesett a Magyar Kupából az NB II-es Kecskemét ellen, a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpáros pedig felajánlotta a lemondását. A szakmai munka irányítását ideiglenesen Jeremiás Gergő mint megbízott edző, továbbá Dombi Tibor mint pályaedző látta el.
Az ideiglenes edzőpáros előbb egy 1-1-es döntetlent hozott az MTK vendégeként, majd múlt hétvégén az év egyik legjobb mérkőzésén 5-3-ra legyőzte a Budapest Honvéd csapatát a Nagyerdei Stadionban. Dombiék azonban nem maradhattak, mert a klubvezetést megtalálta az új vezetőedzőt, aki az a spanyol Joan Carrillo lett, aki 2014/15ös szezonban bajnoki címet nyert a Videotonnal.
Az 53 éves katalán edző 2011 nyarán kezdett Székesfehérváron dolgozni Paulo Sousa segítőjeként. A portugál sztáredző távozása után 2014 nyarán a Videoton vezetőedzője lett, és az első szezonjában bajnoki címet nyert a csapatattal, de a szezon végén mégis távoznia
kellett.
Ezt követően Spanyolországban az Almeríánál, a horvát Hajduk Splitnél, a lengyel Wisla Krakównál, majd a 2019/20-as szezonban ismét Székesfehérváron lett edző, de 27 mérkőzés után megköszönték a munkáját. Carrillo legutóbb a ciprusi AEK Larnaca csapatát irányította hat meccs erejéig, három győzelem és három vereség után 2020 novemberében megköszönték a munkáját.
Tőzsér Dániel sportigazgató elmondta, hogy edzőt kerestek, aki ismerte a csapat keretét és tisztában volt a szurkolók elvárásaival is. Hangsúlyozta, hogy a Debrecen célja stabilizálni a helyzetét az NB I-ben és folyamatosan feljebb lépni a tabellán.
„Jó napot kívánok" - kezdte magyarul Joan Carrillo, aki ezt követően elnézést kért, mert nem beszél jól magyarul.
Nagyon örültem, amikor Tőzser Dániel megkeresett, mert a Debrecen egy nagy klub, amely már Európában is letette a névjegyét. Alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát. Nagyon tetszik a debreceni projekt. Motivált vagyok, éhes a sikerre és mindent megteszek azért, hogy ezt a klubnál dolgozókra is átragasszam.
Sok meccsét megnéztem a csapatnak, tisztában vagyok a játékosok képességeivel. Úgy érzem, remekül van kialakítva a keret, amelyben jó a fiatal és a tapasztalt játékosok egyvelege" - mondta Joan Carrillo, aki hangsúlyozta, hogy a DVSC keretében rengeteg technikás focista van, akikkel lehet játszani a futball.
A spanyol edző elmondta, hogy elsődlegesen stabilizálni szeretné a Debrecen helyzetét az NB I-ben, de ehhez kellenek a szurkolók is. Nekik is meg kell érteniük, hogy a csapat mellé állnak, akkor a sokkal erősebbek lehetnek a pályán.
Tőzsér Dániel sportigazgató elmondta, hogy másfél éves szerződést kötöttek a spanyol edzővel, aki a válogatott szünet után, az Újpest elleni idegenbeli meccsen mutatkozhat be a Debrecen kispadján.
A Debrecen 12 fordulót követően három győzelemmel, négy döntetlennel és öt vereséggel, 13 ponttal a kilencedik helyen áll az NB I-es tabellán.