12 évet kapott, mert bajonettkéssel megölte testvérét egy oroszlányi férfi

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
A Győri Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta abban az ügyben, amelyben a jogosítvánnyal nem rendelkező férfi részegen közlekedési balesetet szenvedett, hazagyalogolt, majd oroszlányi közös otthonukban megölte a bátyját.
Vágólapra másolva!

Egy férfi részegen vezetett, majd balesete volt. Mivel tudott járni, kiszált a kocsiból és elindult haza. Otthon összeveszett és össze is verekedett a testvérével.

Hirtelen felkapott egy 33 cm pengehosszúságú bajonett-kést és mellkason szúrta a bátyját, aki belehalt a sérüléseibe.

A férfit elfogták a rendőrök.

A gyilkosság miatt gyanúsított lett, majd vádat emeltek ellene, aztán bíró elé állították. Mivel már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a Tatabányai Törvényszék emberölés és ittas járművezetés miatt - tárgyalás nélkül -

12 év börtönbüntetésre, 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte és ezek mellett még 8 évre a közügyektől is eltiltotta.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség szerint a kiszabott büntetés szükséges és indokolt, ugyanis az elkövető többszörösen büntetett előéletű, felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt állt, részegen, egy különösen veszélyes eszközzel és közeli hozzátartozóját támadta meg.