Gulyás Gergely: Karácsony Gergelynek elsősorban igazat kellene mondania

GULYÁS Gergely
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2021. november 11-én.
Vágólapra másolva!
A kormány úgy döntött, november 15-től a 95-ös benzin és a gázolaj árát 480 forintos felső határral rögzíti - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Mint mondta, ez azt jelenti, ennél a 480 forintnál olcsóbb lehet a benzin és gázolaj ára, de drágább nem. Mindezek mellett a harmadik koronavírus elleni oltás felvételére buzdította a már beoltottakat a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az oltások hatékonysága hat hónap után elkezd csökkenni, hét-nyolc hónap után drasztikusan, ezért a kormány azt javasolja mindenkinek, hogy vegye fel a harmadik, emlékeztető oltást is, mert így a védettségi szint megmarad - közölte Gulyás Gergely. Nehezen értelmezhető az, amit Karácsony Gergely a Városháza ügyében tett: rövid idő alatt a teljes tagadástól jutott el a beismerésig - mondta az Origo kérdésére a miniszter. Szerinte ijesztő jelenség tanúi lehettünk. Mint elmondta, gyanús, hogy Karácsony Gergely már két éve felvetette, hogy másképpen kellene hasznosítani a területet, majd két évig nem történt semmi, és most előkerült az eladás ötlete.
Vágólapra másolva!

Fél év után az oltások ereje csökken, ezért azt javasoljuk hogy a harmadik, megerősítő oltást vegyék fel az emberek – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Mindezt a Pfizer kutatására alapozta, akik megállapították, hogy 7-8 hónap után radikálisan csökken az oltások hatékonysága.

Mindenki adassa be a harmadik oltást! Forrás: MTI/Komka Péter

Oltási akcióhét lesz

Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy a kormány november 22-től oltási akcióhetet indít, ekkor 101 oltóponton bárki, regisztráció nélkül is felveheti akár az első kettő, akár a harmadik oltást.

A miniszter megerősítette:

Az állam, mint munkáltató mindenhol előírja majd a dolgozóinak az oltást, példaként említette, hogy a kormányablakban dolgozó munkatársaknak december 15-ig meg kell kapniuk az első oltásukat.

Kiemelte, hogy tavasszal a pedagógusokat előre vették az oltási programban, így most arra kérte az érdekképviseleti szerveket, hogy támogassák, hogy a tanárok, akik egész nap a gyerekek közt vannak, mind be legyenek oltva.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2021. november 11-én Forrás: MTI/Kovács Attila

480 forintban maximálták a benzin-és gázolaj árát

A kormány megvitatta a rezsiárakat a szerdai kormányülésen. Energiaválság van Európában, a földgáz ára egy év alatt 400 százalékkal emelkedett, amely a villamosenergia árát Európában 100 százalékkal megemelte. Ez rezsiválságot eredményezett. Európában Magyarországon kívül minden országban emelkedtek a rezsiárak.

A kormány elkötelezett ennek megvédésében, és fenntartja a rezsicsökkentést.

Megvitatta a kormány a benzinárakat is és azokat az eszközöket, amelyeket más kormányok alkalmaztak az árak megfékezésében. Kiemelte, hogy négy országban olcsóbb csak a benzin, mint Magyarországon.

A kormány szerdai döntése értelmében november 15-től 480 forinton rögzíti a benzin és a gázolaj árát. Az intézkedés három hónapig lesz érvényben.

Az üzemanyagok jövedéki adója itthon a legalacsonyabb, és így a kereskedői árrésből lesz megoldva az árcsökkentés - mondta kérdésre Gulyás.

480 forintban maximálta a kormány a benzinárat Fotó: Csudai Sándor - Origo

A kormány a migrációs válságról is tárgyalt.

Kiemelte, hogy a határvédelemmel kapcsolatos költségeket az uniónak meg kell terítenie.

A kormány eddig 580 milliárdot költött a kerítésre és a határvédelemre. Gulyás Gergely elmondta, hogy megerősítik a magyar határ védelmét, és további erőket vezényelnek a déli határra.

A hazugságtól a részbeni beismerési jutott Karácsony

Részben aggasztó a dolog, az állami vagyon ész nélküli elkótyavetyélése a baloldalra jellemző, és ennek a példáját látjuk most is - mondta Gulyás Gergely az Origo kérdésére a Városháza eladása kapcsán.

Karácsonynak elsősorban igazat kellene mondania, mivel az elmúlt egy hétben a hazugságtól eljutott a részbeni beismerésig

- tette hozzá. Mint elmondta, gyanús, hogy Karácsony Gergely már két éve felvetette, hogy másképpen kellene hasznosítani a területet, majd két évig nem történt semmi, és most előkerült az eladás ötlete.

Gulyás egy másik kérdésre azt mondta, még a magyar politikai kultúrától is idegen, hogy Tarlóst vádolta Karácsony azzal, amit ő maga követett el. Pedig Tarlós István már két éve nem főpolgármester - tette hozzá.

A Városháza eladása kapcsán össze-vissza beszélnek az érdekeltek Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Gulyás kérdésre elmondta, hogy miután korrupciógyanús-ügyek merülnek fel, ezért az átláthatóságot sem biztosítja a főváros.

Azzal a főnökről állít ki bizonyítványt az, ha valaki a főnöke tudta nélkül el tudja adni annak a munkahelyét - mondta egy másik témába vágó kérdésre Gulyás.

Rezsit növelne a baloldal

Nem kell meglepődni a nyilatkozaton, a piaci viszonyok érvényesítés része a baloldal politikájának az energiaszektorban - mondta Gulyás azon kérdésünkre, hogy a jelenlegi nyugat-európai rezsipánik helyzetben Márki-Zay Péter a magyar rezsicsökkentés eltörléséről beszélt.

Két város - Tapolca és Vác - baloldali vezetéséről is kiderült, hogy városukban betiltották, bojkottálják az Elk.rtuk című nagy sikerű filmet - mindezzel kapcsolatban Gulyás azt mondta, hogy a Fidesz mindig a szabadság pártján állt, és nem ért egyet semmilyen tiltással, amíg a jó ízlés határait nem sérti egy műalkotás.

Minden jóérzésű ember elfogadhatatlannak tartja Wahorn András pedofilmentegető kijelentését
- mondta az Origo kérdésére Gulyás.

Továbbra sem kapott választ Orbán Viktor

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy továbbra sem kapott választ Orbán Viktor az Európai Bizottságtól arra a levelére, amelyben azt kérte, hogy térítsék meg a kerítésépítés költségét. Elfogadjuk, hogy bocsánatot nem kérnek, de az Európai Bizottság tartozik azzal, hogy a határvédelem költségeit megtéríti – tette hozzá. Önkéntesek is mennek a határra – árulta el a miniszter, aki hangsúlyozta:
jelentősen megnőtt a magyar határon az illegális átlépési kísérletek száma.

Gulyás Gergely kérdésre elmondta, hogy

az EPP-t is örömmel üdvözlik azon politikai erők táborában, akik kiállnak a határok védelme mellett.

Örömmel vesszük, ha a magyar állásponthoz többen csatlakoznak, bár öt-hat évvel korábban többen nem osztották azt.

Gulyás örül neki, hogy az EPP is kiáll a határvédelem mellett Forrás: Magyarország Kormánya

Lesz tanári béremelés

Január elsejével lesz tanári béremelés - mondta Gulyás. A következő ciklusban a pedagógus-bérfelzárkóztatás lehet a legfontosabb terület.

A reptér tulajdonlása messze túlmutat csupán a gazdasági lehetőségeken - mondta kérdésre a miniszter. A turizmus mellett a nemzetbiztonsági szempontok is fontosak - hangsúlyozta Gulyás. Szeretnénk új terminált építeni, és vasúti összeköttetést létrehozni - tette hozzá.

Bige László vörösbáró Márki-Zayt támogatja Forrás: JOHN THYS / AFP / MTI/Balázs Attila

- mondta kérdésre Gulyás. A kampánytámogatásnak megvannak a törvényes keretei, ezért érdemes azzal tisztában lenni - tette hozzá. A miniszter szerint szabad világ van, ezért mindenki olyan céget hoz létre és olyan politikai célokat támogat, amiket akar.

Gulyás egy másik Bige Lászlóval kapcsolatos kérdésre azt mondta, még nem született döntés azon gazdák támogatásáról, akik kárt szenvedtek a műtrágya-kartell miatt.

Rövidültek szeptember óta a várólisták

95 százalék felett van az egészségügyi dolgozók oltottsága - mondta egy másik kérdésre Gulyás. Egyetlen gyermek sem volt lélegeztetőgépen szerdán - tette hozzá.


A Országos Kórházi Főigazgatóság folyamatosan figyeli az intézményeket, és ennek megfelelően lehet dönteni.

Az ellenzéknek divatszerűen fontos a környezetvédelem. Magyarország vállalt komoly kibocsátáscsökkentési célokat és ezeket teljesíteni is fogjuk - tette hozzá. 1990 óta is jelentős kibocsátáscsökkentés történt - mondta Gulyás.

Ha a korábbi klímacélkitűzéseket komolyan vesszük, akkor azt atomenergia nélkül nem lehet végrehajtani - mondta kérdésre Gulyás. Az unió nem racionális elvek, hanem dogmák mentén működik, de Franciaország vezetésével 10 ország levelet írt az atomenergia használata mellett - hívta fel a figyelmet a miniszter.

A kormány továbbra is kitart az atomenergia mellett Forrás: Origo

Gulyás: Semmi új nem volt Márki-Zay kijelentéseiben

Gulyás kérdésre elmondta, nem lehet tudni, milyen hosszú időre kell berendezkedni a magas energiaárakra. Attól függ a további lépések rendszere, hogy mennyi ideig áll fenn a jelenlegi helyzet.
A távhőszolgáltatóknak állami segítségre van szüksége, és erről később lesz döntés.

Nem hiszem, hogy a Kormányinfót olyan szintre kell lehúzni, hogy minden bolondságra reagáljak - mondta Márki-Zay Péter brüsszeli kijelentéseiről Gulyás.

- tette hozzá. A jobboldal többször figyelt arra, hogy ne lépjen túl semmilyen határt, míg a baloldal most a nyílt gyűlöletkeltést tartja a legfontosabb eszköznek a kormány ellen - részletezte a miniszter.

A valódi jogállamisági elvek nem érvényesülnek az EU-ban Forrás: Hans Lucas via AFP/Martin Bertrand / Hans Lucas/Martin Bertrand

Gulyás erre példaként mondta, a székelyudvarhelyi polgármester esetét, akit egy kokárda miatt büntettek meg. Az EU ott keres jogállami problémákat, ahol azok nincsenek. Sürgette, hogy a nemzeti kisebbségeket ismerjék el az unióban.