A Manchester United Michael Carrick vezetésével megnyerte első meccsét a Bajnokok Ligájában a Villarreal ellen, ami továbbjutást ért a csoportból. A második meccse sem ígérkezett sokkal könnyebbnek, ugyanis a BL-ben címvédő, az angol bajnokságot vezető Chelsea otthonában kellett fellépnie.
A Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató Chelsea a Mendy - Chalobah, Silva, Rüdiger - James, Alonso, Jorginho, Loftus-Cheek - Zijes, Hudson-Odoi, Werner összeállításban kezdett, míg a túloldalon megannyi hiányzó mellett Carrick csak csereként küldte be Cristiano Ronaldót.
A United a De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Bailly, Telles - McTominay, Matic, Fred - Sancho, Bruno Fernandes, Rashford tizeneggyel kezdett.
A meccs elején érezhető volt, hogy a vendégek a védekezésre helyezik a hangsúlyt, ennek megfelelően Chelsea-helyzetekkel indult a meccs. Hudson-Odoi már a 4. percben ziccerbe került, De Gea bravúrral, lábbal védte a lövést.
A 31. percben Rüdiger merészkedett előre, majd lőtt messziről, ami után a keresztlécen csattant a labda.
A második félidőben szinte a semmiből vezetést szerzett a United. Az 50. percben egy hazai szöglet után Telles szabadított fel, ami után Jorginho rosszul vette át a labdát, erre csapott le Jadon Sancho, aki a kapuig vihette a labdát és nem hibázott. Sancho Ole Gunnar Solskjaer távozása óta második gólját szerzete a második meccsén, egyben az elsőt a Premier League-ben.
A 69. percben szinte ugyanúgy a semmiből egyenlített a Chelsea, miután egy szögletet követően Wan Bissaka rúgot teljesen feleslegesen Thiago Silva lábába, ami után tizenegyest kapott Thomas Tuchel csapata. A labda mögé Jorginho állt, aki nem is hibázott.
A hajrában mindkét csapat eldönthette volna a meccs sorsát, de több gól már nem született, maradt az 1-1.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |