Újabb amerikai túszokat engedtek el fogva tartóik Haitin

Vágólapra másolva!
Újabb három, októberben elrabolt amerikai misszionáriust engedtek szabadon foglyul ejtőik Haitin - közölte az amerikai külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

"Hálásak vagyunk Istennek, hogy múlt éjjel három újabb túszt elengedtek. A kiszabadultak, biztonságban vannak, és láthatóan jól érzik magukat" - tudatta az ohiói Christian Aid Ministries nevű szervezet, amely a haiti utazást szervezte.

Ned Price amerikai külügyi szóvivő hétfőn megerősítette, hogy három ember kiszabadult, és hozzátette, hogy az amerikai kormány azon dolgozik, hogy a többiek is visszanyerhessék szabadságukat.

Októberben 16 amerikai és egy kanadai állampolgárt raboltak el - köztük egy gyereket is - miután meglátogattak egy árvaházat a szigetországban. Ketten novemberben kiszabadultak.