A rákos megbetegedések megelőzésében és gyógyításában senkit sem érhet hátrány!

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament rák elleni küzdelemmel foglalkozó különbizottsága (BECA) csütörtökön megszavazta az átfogó és koordinált rákellenes startégiáról szóló jelentését, és ezzel teljesítette mandátumát. Járóka Lívia, a BECA fideszes tagja rámutatott, hogy a koronavírus-járvány a teljes rák elleni küzdelemre negatívan hatott - Járóka Lívia sajtóközleménye.
Vágólapra másolva!

„Európai szinten az egyik legfontosabb célunk, hogy a rákos megbetegedések megelőzésében, gyógyításában senkit ne érjen hátrány. Nem lehet a legkirekesztettebbeket sorsukra hagyni. Felvilágosítással, megelőzéssel, célzott szűrőprogramokkal időben felismerhetőek és magas eséllyel legyőzhetőek a rákos megbetegedések” - mondta Járóka Lívia.

- fogalmazott.

A BECA bizottság a jelentésével az egészségügyi rendszerek ellenállóbbá tételére törekszik, a dokumentum a gyógyszer- és eszközhiány megakadályozására vonatkozó javaslatokat, illetve az ellátórendszerek folyamatos működésének biztosítására vonatkozó javaslatokat is tartalmaz.

A jelentés plenáris szavazása 2022 elején várható.

Kiadó: Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja