Az Ágyúsok az első fordulóban az idei egyik legjobb meccsükön 3-0-ra legyőzték a Southamptont, előtte azonban 2-1-re kikaptak a Premier League legrosszabb formájában lévő csapatától, az Evertontól, így megjósolhatatlan volt, hogy Mikel Arteta együttese melyik arcát fogja mutatni a londoni rangadón. Hasonlóan kétarcú csapat a West Ham United is, amely az idei szezonban már legyőzte a Chelsea-t, a Liverpoolt és a Tottenhamet is, de a kiscsapatok ellen folyamatosan hullajtja a pontokat. A legutóbb fordulóban például a Burnley-t nem sikerült legyőzniük a Kalapácsosoknak.
Az Arsenalban nem lépett pályára a gaboni Pierre Emerick-Aubameyang, akit fegyelmi vétség miatt Arteta kihagyott a keretből és elvette tőle a csapatkapitányi karszalagot is.
- A West Ham edzője, David Moyes a 600. Premier League-meccsén ült a kispadon, ezzel Sir Alex Ferguson, Arséne Wenger és Harry Redknapp után ő lett a negyedik edző, aki elérte ezt a mérföldkövet.
Az első félidőben az Arsenal birtokolta többet a labdát, a West Ham pedig gyors kontrákkal próbált veszélyeztetni, de igazán komoly helyzetig sokáig egyik csapat sem jutott el. Az első komoly gólszerzési lehetőségre egészen a 40. percig kellett várni. Ekkor egy rossz helyre kivágott labdát az Arsenal balhátvédje, Kieran Tierney vett le mellel, majd egy pattanás után, 21 méterről kapura bombázott, de a lövését a korábban az Arsenalban is megfordult Lukasz Fabiański a jobb felső keresztlécre ütötte.
A lefújás előtt ismét megszerezhette volna a vezetést az észak-londoni csapat.
Az újdonsült csapatkapitány, Alexandre Lacazette bal alsóba tartó tekerését Fabiański bravúrral védte, a kipattanóra érkező Gabriel Martinelli pedig közelről a kapu mellé lőtt.
A második félidőt szenzációsan kezdte az Arsenal, és a 48. percben megszerezte a vezetést. Lacazette kiugratásával Martinelli lépett ki ziccerben, Thierry Henryt idézve gyönyörűen kifordította a belsőjét és tíz méterről a hosszú sarokba tekert.
- A 20 éves Martinellinek ez volt a hetedik gólja a Premier League-ben. Az egyetlen brazil, aki 21 éves kora előtt több gólt lőtt az angol bajnokságban az a Manchester City támadója, Gabriel Jesus (16).
Ezt követően a West Hamnek fel kellett adnia a védekező taktikáját, és az 53. percben majdnem egyenlített David Moyes csapata. Jarrod Bowen került helyzetbe, de a 14 méteres lövését az angol válogatott Aaron Ramsdale egy elképesztő bravúrral kiszedte a jobb felső sarokból.
A 66. percben tizenegyest kapott az Arsenal és megfogyatkozott a West Ham.
Martinelli adta vissza a gólpasszt Lacazette-nek, aki betört a tizenhatoson belülre, a cseh Vladimir Coufal azonban a labdával együtt elkaszálta a francia támadót, amiért Anthony Taylor játékvezető kiosztotta neki a második sárga lapját, így mehetett zuhanyozni. A labda mögé Lacazette állt oda, de a félmagas, balra tartó lövését a 36 éves Fabiański védeni tudta, ezzel meccsben tartotta a kelet-londoni csapatot.
- Az Arsenal sorozatban a harmadik tizenegyesét hagyta ki a Premier League-ben. Az Ágyúsoknak hasonló rossz szériája 1992-ban volt, amikor sorozatban öt büntetőt hagytak ki a bajnokságban.
A 79. percben eldönthette volna a meccset az Arsenal. Egy szép támadás végén Bukayo Saka érkezett egy balról belőtt labdára, az angol válogatott szélső kapura pörgetett, de a bevetődő Issa Diopban elakadt a közeli lövés.
A hajrában a tíz ember futballozó West Ham beszorította az Arsenalt, de nem tudott komoly helyzetet kialakítani, aztán a 87. percben egy kontrából elszaladt az észak-londoni csapat, és a csereként beálló Emile Smith Rowe egy 18 méteres bombával kilőtte a bal alsó sarkot ezzel eldöntve a meccset.
- Az Arsenal 23 bajnoki góljából 10-et 21 éven alul játékosok (Smith Rowe 6, Martinelle 2, Saka 2) lőttek, ami csapatszinten a legtöbb U21-es gól a Premier League-ben.
Ezzel a győzelemmel az Arsenal megelőzte a forduló előtt negyedik helyen álló West Ham Unitedot, és feljött a BL-szereplést érő pozícióba.
- A 600. Premier League-meccsén a kispadon ülő David Moyes 18 meccsből még soha sem tudott nyerni (4 döntetlen és 14 vereség) az Arsenal otthonában.
A Wolverhampton négy nyeretlenül megvívott Premier League-összecsapás után tudta újra begyűjteni a három pontot a Brighton otthonában. A találkozón Tony Harrington játékvezető rádiójának meghibásodása miatt 11 perc hosszabbítás volt.
Premier League, 17. forduló:
Arsenal-West Ham United 2-0 (0-0)
Brighton-Wolverhampton Wanderers 0-1 (0-1)
Crystal Palace-Southampton 2-2 (1-2)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 37 | 27 | 3 | 7 | 93-33 | 60 | 88 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 38 | 27 | 5 | 6 | 89-28 | 61 | 87 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 37 | 23 | 4 | 10 | 84-41 | 43 | 79 | GY V D GY D |
4. | Aston Villa | 37 | 20 | 9 | 8 | 76-56 | 20 | 68 | GY GY D V D |
5. | Tottenham Hotspur | 37 | 19 | 12 | 6 | 71-61 | 10 | 63 | V V V GY V |
6. | Chelsea | 37 | 17 | 11 | 9 | 75-62 | 13 | 60 | D GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 37 | 17 | 14 | 6 | 81-60 | 21 | 57 | V GY GY D V |
8. | Manchester United | 37 | 17 | 14 | 6 | 55-58 | -3 | 57 | GY D V V GY |
9. | West Ham United | 37 | 14 | 13 | 10 | 59-71 | -12 | 52 | V V D V GY |
10. | AFC Bournemouth | 37 | 13 | 15 | 9 | 53-65 | -12 | 48 | V GY GY V V |