– Nem látok már jól, nem is vezetek. Nem gyógyítható szembetegségem van, makuladegenerációnak hívják – idézi a Bors Pogány Juditot. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a Retro Rádió Abaházi Presszójában beszélt egészségügyi problémájáról.
Pogány Judit azt is hozzátette, hogy betegsége mindenben korlátozza, már olvasni sem tud.
– Nagyobb betűkkel kell nekem írni a színházi szövegkönyveket.
Először csak egy kicsit nagyobbat kértem, mostanra már jóval nagyobbra van szükségem, hogy egyáltalán lássam.
Így is már ötös szemüvegre van szükségem. Ez a betegség nem dioptria hiba. Minél nagyobb a betű, annál kisebb egységet töröl ki a szemem – mondta a színésznő.
Pogány Judit azt is elárulta, hogy most fejezték be a Bogyó és Babócát, mert azt mondta, egyre nehezebb már neki ez az olvasás.
– Föl kell még mondanom egy-két mesét, ezek rajta vannak a tabletemen, ki kell nyomtatnom és fel kell nagyítanom őket, hogy be tudjam gyakorolni az olvasásukat – tette hozzá Pogány Judit.