Szijjártó Péter: Sikerrel járt Orbán Viktor miniszterelnök előző heti moszkvai jégtörő akciója

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. november 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az EY (Ernst & Young) beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. november 25-én. A multinacionális könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó vállalat globális szolgáltatóközpontot hoz létre Budapesten, ahova 2024 végéig ötszáz munkavállaló felvételét tervezik. Ezzel összefüggésben a cég képzési programot hajt végre 767 millió forint értékben, amelyet az állam 384 millió forinttal támogat. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Sikeresnek bizonyult Orbán Viktor miniszterelnök előző heti találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, azóta ugyanis jelentős párbeszédhullám indult el Oroszország és a Nyugat között, ami az ukrán helyzet békés megoldásának egyetlen útja - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető arról számolt be az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) online külügyminiszteri ülését követően, hogy hétfőn Emmanuel Macron francia elnök öt órán keresztül tárgyalt orosz kollégájával, de a napokban Moszkvába látogat a brit külügyminiszter és a védelmi miniszter is, jövő héten pedig a német kancellár.

- fogalmazott.

Szijjártó Péter támogatásáról biztosította a megújított európai biztonsági párbeszédet, amelyet a soros lengyel EBESZ-elnökség hívott életre, mondván, hogy a kormány szerint kizárólag párbeszéd útján lehetséges a kialakult feszültség csillapítása. Magyarország közép-európai államként természetesen a Kelet és Nyugat közötti együttműködésben érdekelt a hidegháború vagy a hidegháborús pszichózis visszatérése helyett, az ugyanis korábban már rengeteg szenvedést okozott a térségnek - szögezte le.
Ezzel kapcsolatban pedig arra kérte a világpolitika nagy szereplőit, hogy

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy szomszédos országként Magyarországnak érdeke egy erős és stabil Ukrajna, ezzel párhuzamosan azonban az is, hogy Kijev végre beszüntesse a magyarellenes politikáját.

- figyelmeztetett.