Vágólapra másolva!
A francia labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának rangadóján a listavezető Paris Saint-Germain 1-0-ra kikapott a Nice otthonában.

A forduló rangadján az első fogadta a harmadikat, de igazán komoly tétje nem volt a meccsnek, hiszen a Paris Saint-Germain 26 lejátszott meccs után már 16 pont előnnyel vezette a francia bajnokságot.

Mauricio Pochettino, a PSG vezetőedzője eltiltás miatt nem számíthatott Kylian Mbappé játékára, valamint sérülés miatt Achraf Hakimi, Sergio Ramos, Ander Herrera és Leandro Paredes is hiányzott a párizsiaknál. Lionel Messi és Neymar azonban a kezdőben kapott helyett.

A PSG története során negyedik alkalommal állt ki francia játékos nélkül a Ligue 1-ben.

Bár az első félidőben a párizsi csapat játszott mezőnyfölényben, de nem tudta megszerezni a vezetés, ráadásul ígéretesebb helyzetei inkább a Nice-nek voltak. A PSG csupán háromszor veszélyeztet az első 45 percben, de abból csak egyetlen lövés talált kaput.

A második félidőt a Nice kezdte jobban, Mauricio Pochettino csapata nem találta az ellenszert a stabilan védekező ellenfelével szemben.

A folytatásban a PSG igyekezett nyomást gyakorolni ellenfelére, de hiányzott a támadásokból hiányzott az átütőerő, ebben nagy szerepe volt Lionel Messinek, aki meglehetősen halványan játszott.

Messinek ezúttal nem ment, kikapott a PSG Forrás: AFP/Valery Hache

A hajrában Justin Kluivert hagyott ki nagy helyzetet, miután gólhelyzetben elképesztően suta mozdulattal találta el a labdát, így nem okozott gondot Navasnak. Aztán a 88. percben megszerezte a vezetést a hazai együttes, egy szenzációs keresztpassz után Andy Delort közvetlen közelről nagy erővel bombázott a léc alá.

A hátralévő időben újabb gól már nem esett, így a PSG szezonbeli harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban, míg a BL-indulásért küzdő Nice a tabella második helyére lépett fel.

Ligue 1, 27. forduló:
OGC Nice - Paris Saint-Germain 1-0 (0-0)
gól: Delort (88.)