Vágólapra másolva!
A Real Madridot irányító Carlo Ancelotti lett a futballtörténelem első edzője, aki sorozatban négy évtizeden keresztül bejuttatta aktuális csapatát a Bajnokok Ligája elődöntőjébe - írta szerdán a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

Az olasz szakember először a Juventust vezette el a BL legjobb négy együttese közé 1999-ben, majd egy másik olasz csapattal, az AC Milannal jutott el négy ízben is (2003, 2005, 2006, 2007) a tornának ebbe a szakaszába. A Real Madrid vezetőedzőjeként pedig a mostani siker előtt két alkalommal, 2014-ben és 2015-ben ünnepelhetett már elődöntős szereplést.

Ancelotti a Milannal kétszeres, a Reallal egyszeres BL-győztes.

A spanyol királyi gárda kedd este a címvédő Chelsea-vel szemben harcolta ki a továbbjutást a legjobb négy közé úgy, hogy a londoni 3-1-es győzelmet követően odahaza hosszabbítás után csak 3-2-re maradt alul a visszavágón, így összesítésben jobbnak bizonyult az angol alakulatnál.

Carlo Ancelotti hihetetlen rekordot ért el Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Ancelotti a diadal révén beérte a spanyol Josep Guardiolát és a portugál José Mourinhót,

akik eddig szintén 8-8 alkalommal kerültek be csapataikkal a BL elődöntőjébe.

Az IFFHS anyagában kiemelte azt is, hogy a Real Madrid 15. alkalommal van ott 1992 óta a legjobb négy között, az elmúlt 12 szezont tekintve pedig 10-szer érte el a Bajnokok Ligájának e szakaszát.


A futballsorozat történetének egészét nézve pedig, beleértve a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is,

1955-től a spanyol együttes most 31. alkalommal elődöntős, amivel toronymagasan első ebben a mutatóban.